Gazdaság

Matolcsy: Magyarország csatát nyert

A miniszter szerint a félszázalékos növekedési várakozás nem jó, de mivel az eurózóna átlaga is ennyi, szép teljesítmény.

Magyarország az első csatát, a pénzügyi egyensúly helyreállításának csatáját már megnyerte – az Európai Unióhoz történt 2004-es csatlakozás óta egyetlen évben sem mondták ki Brüsszelben, hogy 3 százalék alatti költségvetési hiány lesz Magyarországon – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön.

A miniszter egy átadóünnepség sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, Magyarország annak a hét tagállamnak az egyike, amely teljesíti a pénzügyi és stabilitási paktum által előírt hiányszintet. “Ilyen klubhoz tartozni dicsőség” – fogalmazott.

A nemzetgazdasági miniszter azonban figyelmeztetett, hogy Magyarországra újabb csaták várnak: elsődlegesen „a növekedést kell beindítani. Mint mondta, ha Magyarország a 2012. évi célját is teljesíti, akkor reális esély van arra, hogy – az Európai Bizottság várakozásaival ellentétben – 2013-ban is teljesítse a 3 százalék alatti hiánycélt.

A prognózissal kapcsolatban a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy Brüsszel még nem vette figyelembe a Széll Kálmán Tervben szereplő strukturális reformok 2013-ra gyakorolt hatásait. Ezekről a megfelelő kormányzati döntéshelyeken az elkövetkező hónapokban születhet döntés, majd az Országgyűlés szavaz róluk. “Ezek mentén haladnak előre a reformok, és ezek mentén lesz 2013-ban 3 százalék alatti a hiány” – ígérte Matolcsy György.

A jövő évre előrejelzett 0,5 százalékos növekedési ütemet kommentálva a miniszter arra emlékeztetett, hogy Európa-szerte naponta lefelé módosulnak a növekedési prognózisok. Mint mondta, a francia miniszterelnök 1,75 százalékról 1 százalékra csökkentette jövő évi előrejelzését és Németország esetében is hasonlóra lehet számítani, a bizottság pedig 0,5 százalékos euróövezeti növekedésre számít 2012-ben.

A miniszter szerint “a félszázalékos magyar növekedési várakozás innen nézve nem jó, onnan szép teljesítmény, hogy Magyarország képes az eurózóna átlagával növekedni”. Nagyban függ a partnerektől és Magyarországtól is, hogy ezt az átlagos európai növekedést felfelé haladjuk-e meg – tette hozzá.

Arra a kormányszóvivői bejelentésre, hogy Magyarország a hivatalos németországi prognózis ismeretében vizsgálja majd felül saját előrejelzését, a miniszter emlékeztetett: Németország Magyarország legfontosabb külkereskedelmi partnere, így ha az nagyobb bővülést remél, akkor Magyarország is reménykedhet a gyorsabb növekedési ütemben.

Az Európai Bizottság csütörtökön hozta nyilvánosságra őszi, az európai uniós tagállamokra vonatkozó gazdasági előrejelzéseit. Ennek értelmében idén 1,4, jövőre 0,5, 2013-ban ismét 1,4 százalék lehet a gazdasági növekedés Magyarországon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik