Gazdaság

Osztrák lehet a magyar tőzsde elnöke

Osztrák elnöke, akár teljesen külföldi felügyelő bizottsága, ugyanakkor magyar piaci szereplővel is bővülő igazgatósága lehet csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdének (BÉT).

Kapcsolódó cikkek

November 10-ére személyi kérdésekről határozó rendkívüli közgyűlést tart a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). Miután szeptember elején, a legutóbbi, a kereskedési rendszer cseréjén kirobbant éles osztrák-magyar összecsapás közben Patai Mihály tőzsdeelnök lemondott elnökségéről és az igazgatósági tagságáról is, ás Cselovszki Róbert, a felügyelőbizottság elnöke szintén lemondott elnökségéről és testületi tagságáról, mindenképpen új embereket kellett választani. Az fb ugyanis kéttagúra szűkült, ami már törvénytelen, és az igazgatóságnak is mindössze négy tagja maradt.

Új magyar igazgató

A BÉT igazgatóságában Michael Buhl, a Wiener Börse vezetője mellett Mohai György BÉT-vezérigazgató és két kibocsátói vezető, Barlai Róbert, az OTP, illetve Szabó László, a Mol treasury-vezetője maradtak. Ahhoz, hogy a többségi tulajdonos osztrákok továbbra is megőrizzék többségüket logikus lenne, hogy egy osztrákot, vagy egy, a főtulajdonoshoz hű tőzsdei vezetőt válasszanak be az igazgatóságba. Nos, az osztrák-érdekű többség majd bizonyára megmarad, de úgy tudjuk, Michael Buhl felajánlotta, hogy a magyar piaci szereplőknek, vagyis a hazai brókercégeknek is legyen képviselője az igazgatóságban. Korábban ezt az igényt a Wiener Börse képviselői azzal hárították el, hogy az OTP nemcsak kibocsátó, de kereskedő is, így van már brókerszakmát képviselő it-tag. Nos, úgy tudjuk, hogy sok levelezés és egyéb egyeztetés után, a november 7-i, hétfői állapot szerint az új igazgatósági tag Szécsényi Bálint, az Equilor Zrt. vezetője lehet. Ő az elmúlt hónapokban Pál Árpáddal, a Concorde Zrt. vezetőjével együtt az egyik legaktívabb tőkepiaci szakember volt a magyar brókerérdekek összefogásában. Forrásaink szerint az igazgatóság „megnyitása” a piac felé mindenképpen gesztus a kereskedési rendszer későbbi cseréje miatt elmérgesült helyzetben, az osztrák fél most deklarálta, hogy változást akar a rossz viszonyban. Szécsényi Bálint aktív piaci vezető, aki „látott már” kereskedést, segíthet a kereskedési rendszer kérdésében a különböző érdekek összefogásában.

Marad az osztrák többség

Az osztrák többség azért nem fog elveszni, legalábbis a Figyelő úgy tudja, hogy a főtulajdonos két saját embert is jelöl a testületbe, az egyikük egy magyar háttérrel is rendelkező osztrák tanácsadó, aki már a legutóbbi közgyűlésen is jelen volt. Az igazgatóság így hétfősre duzzadhat. Az új elnök minden bizonnyal Michael Buhl lesz, ő ugyanis jelezte, hogy vállalja a posztot és ellenjelölt nincsen. A kommentárok, ahogyan az már elvárható, ezúttal is megosztottak, a magyar brókercégek szerint ilyen még nem volt és nonszensz, hogy a magyar tőzsdének ne magyar legyen az elnöke, az osztrákbarát szereplők szerint teljesen természetes, hogy egy részvénytársaság elnökét a főtulajdonos adja.

Az fb

Bonyolultabb némileg a helyzet a felügyelőbizottságban, ahol Johannes Attems, az Österreichische Kontrollbank igazgatósági tagja és Eddy D’Hertoge, a KBC Securities magyarországi vezérigazgatója vannak jelenleg a testületben. Utóbbi ugyan a piaci szereplőket képviseli, de a magyar brókercégekkel ellentétben kevésbé szokott az osztrákokkal konfrontálódni, a legutóbbi nagy összecsapás során is semleges maradt, nem írta alá a magyarok tiltakozó leveleit. Úgy tudjuk az fb-be továbbra is egy új taggal számol a Wiener Börse, és az vagy osztrák lesz, vagy egy, a tőzsde korábbi felvásárlása során az osztrákokat segítő magyar jogász. Ezzel a felügyelő bizottság érdemi kontrollszerepe elveszhet.

Egyeztetések zajlanak továbbá egy félig hivatalos konzultációs testületről is, amely szakmai alapon vitathatná meg a kereskedési rendszer kérdését, és egy kicsit tehermentesíthetné a legfontosabb tőzsdei testületeket az amúgy valóban leginkább szakmai kérdéstől, amely az elmúlt években részben anyagi, részben érzelmi okok miatt is, szinte feloldhatatlan konfliktusokkal volt terhelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik