Gazdaság

Történelmi csúcshoz közelít a forint

A forint kedden két és fél éves csúcsot ütött az euróval szemben: a jegyzés megközelítette a 310 forintot, minden jel arra utal, hogy a további erőteljes gyengülés várható.

A hét első két napja – amely itthon családi megemlékezésekkel telt el – súlyos változásokat hozott a tőkepiacokon. Az európai adósságrendezésre tett első lépések – amelyeket csütörtökön még ünnepeltek a piacok – mára úgy tűnik semmivé váltak.

Kína óvatos, szavaznak a görögök

Az optimizmus először Kína hűtötte: jelezték ugyan, hogy készek segíteni Európát az adósságprobléma megoldásában, de közölték azt is, hogy ennek feltételei vannak. Majd – miközben a piacok ezen feltételek lehetőségeit kutatták – jött a bejelentés: Görögországban népszavazáson döntenek majd az új uniós mentőcsomagról.

A hírt az európai vezetők megdöbbenéssel fogadták. A francia államfő kedd estére rendkívüli miniszteri értekezletet hívott össze. Olaszország (amely helyzetét a görög válság továbbterjedése miatt jelenleg a legkritikusabbnak érzik a piacok) miniszterelnöke, Silvio Berlusconi pedig azt bizonygatta, hogy a múlt héten bejelentett intézkedéseket november közepéig el fogják fogadni, és 8 hónapon belül végre is hajtják. (Az intézkedések a növekedés beindítását és a 120 százalékos GDP-arányos államadósság csökkentését célozzák.)

Beszakadtak a piacok

A fejlemények lavinát indítottak el a piacokon: az euró a dollárral szemben a péntek esti 1,414 dolláros szintről kedd estére 1,36 dollárra zuhant. Európa főbb részvényindexei kedden 2,2-5,4 százalékos mínuszban zártak, ám nap közben a német DAX és a francia CAC 40-es mutató 6, a londoni FTSE 100 közel 4 százalékos mínuszt is mutatott.

A forint árfolyama kedden nap közben az euróval szemben megközelítette a 310 forintot. Ennél magasabban – 317 forint fölött – egyszer, 2009 márciusában járt a hazai fizetőeszköz. (A svájci frank 254, a dollár 227 forint fölé drágult kedden késő délután.)

Nincs ok a megállásra

A hét előttünk álló néhány napja Európában ismét csak az útkeresésről szól majd, amely – ahogy az ilyenkor lenni szokott – a kockázatkerülést erősíti a piacokon, amely a sérülékenynek ítélet eszközök – s ezek között a forint – gyengülésével jár. Ráadásul a magyar gazdaságpolitika nem erősíti a hazai deviza pozícióját a tőkepiacokon. Gondolva itt elsősorban a növekedéssel kapcsolatos erőteljes aggodalmakra, illetve a pénzügyi stabilitást veszélyeztető döntésekre, mint például a devizahitelek leépítésével kapcsolatosan ígért további lépések. S, akkor még nem került szóba az ezek miatti esetleges leminősítés veszélye, amelynek eredményeként már a befektetésre nem ajánlott kategóriába kerülnénk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik