Gazdaság

Új adó: napi 10 ezer forint?

Bár egy kormánypárti módosító szűkítené az önkormányzatok adóemelési lehetőségét, az még mindig tág.

Kapcsolódó cikkek


Fotó: MTI / Manek Attila

Gyűlnek a módosítók a kormány adójavaslatához. A legfajsúlyosabb – mármint az elfogadás valószínűségének szempontjából – azon kormánypárti módosító, amely a települési adóra vonatkozik.  A kormány adójavaslatának ezen része (is) nagy vihart kavart, hiszen a telek-, építményadó felső határát az ingatlan értékének 3 százalékára tenné, ami nagyon magas adó kivetését tenné lehetővé (az önkormányzatoknak ezt nem lenne kötelező kivetniük, erre „csak” törvényes  lehetőségük lenne).

A kormánypárti képviselők módosítója szűkítené a 3 százalékos határ alkalmazhatóságát – mondta  Hegedüs Sándor, az RSM DTM partnere, adóüzletág-vezetője. Részben visszaállna az idén hatályos állapot, ha az adó kivetése négyzetméter alapján történik, akkor konkrétan, építmények esetén összegszerűen továbbra is 1100 Ft/m2-ben limitálva, melyet azonban korrigál évenként a fogyasztói árindex. Ezek alapján jövőre a négyzetméter-arányosan kivethető építményadó maximuma 1658 Ft /m2 lenne. Azokon a településeken azonban, ahol a forgalmiérték-arányos adóztatás került/kerül bevezetésre, a tavalyi praktikusan alkalmazható maximális 1,8 százalékos kulcs helyett már 3 százalékos kulcsot lehet alkalmazni.

A kormánypárti módosítóban nem szerepel, hogy ne lehetne új települési adókat bevezetni – fűzte hozzá. Mint korábbi cikkünkben írtuk, a kormány javaslata akár szilvafaadó kivetését is lehetővé tenné.

Az adószakértő lapunknak elmondta: a javaslat szövege nem tér ki konkrétan arra, hogy az új települési adónál az összeghatár – amely legfeljebb 10 ezer forint lehet – milyen időszakra értendő. A jogalkotó valószínűleg évente érti, de a szövegből nem következik világosan, hogy a limit ennél rövidebb időszakra nem értelmezhető – mondta.

A törvénytervezet jelen szövege alapján tehát az önkormányzat akár napi 10 ezer forint települési adót is kivethet, ha akar.

Hegedűs Sándor figyelmeztetett arra is: a kormánypárti módosító elfogadása ellentmondást fog okozni, mert így a forgalmiérték-arányos adóztatás a jogszabályban két helyen, eltérő mértékben fogja szabályozni. Tehát a módosító indítványt majd korrigálni kell – tette hozzá az adószakértő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik