Gazdaság

Csúnyán megbüntették a SPAR-t

16,84 millió forintos bírságot kapott a SPAR a Gazdasági Versenyhivataltól, mert a kereskedelmi hálózat hiányosan szolgáltatott adatokat.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 16,84 millió forintos eljárási bírságot szabott ki a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.-re, mert a vállalkozás a versenyhivatal szerint több kérdésére hiányosan szolgáltatott adatot.A GVH pénteki közleménye szerint az eljárási bírságról szóló végzés nem jogerős, a SPAR jogorvoslati kérelmét a Versenytanács még nem bírálta el. A kereskedelmi vállalkozásnál pénteken azt közölték, hogy egyelőre nem kívánják kommentálni az ügyet.

A versenyhivatal 2010. május 6-án indított eljárást a SPAR ellen jelentős piaci erővel való visszaélés tilalmának feltételezett megsértése miatt a teljesítményarányos bónusz dinamikus és stabil részének alkalmazásával, valamint az azóta a SPAR által már nem alkalmazott kereskedelemszervezési, illetve infrastruktúra-fejlesztési díjak beszállítókra hárításával kapcsolatban.

Az eljárás során a GVH adatszolgáltatásra kötelezte a SPAR-t, amelynek azonban a vállalkozás nem tett maradéktalanul eleget – olvasható a közleményben. A versenyhivatal szerint a vállalkozás ezzel a magatartással akadályozza a valós tények feltárását, és ezzel az eljárás is elhúzódott.

A hiányos adatszolgáltatás miatt az eljárás lefolytatásához nélkülözhetetlenül szükséges adatok, információk nem álltak teljes körűen a GVH rendelkezésre, így azok beszerzése miatt további eljárást indított a hivatal. Ennek keretében a vizsgáló 16,84 millió forintos eljárási bírságot szabott ki, majd 2011. október 13-án előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartott a SPAR bicskei székhelyén – közölte a GVH.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik