Gazdaság

Háromszázmilliós befektetésre készül Oszkó cége

A PortfoLion Zrt. a multimédiás ajánlórendszerek fejlesztésével foglalkozó Gravity R&D-ben lát lehetőséget.

A PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt – az OTP Bank leányvállalataként – 300 millió forintnyi tőkebefektetést hajt végre a Gravity R&D-ben. A korábbi vezető befektető, a Docler Holding tőkeemelésével együtt a tranzakció értéke eléri a 350 millió forintot – közölte a Gravity.

A Világgazdaság ismertetése szerint a Gravity R&D-t 2007-ben alapította egy tudományos kutató és három PhD-hallgató. A cég szöveg- és adatbányászati eljárásokon alapuló saját know-how-t használva fejleszt ajánlórendszereket lakossági ügyféllel rendelkező vállalatok számára. A vállalkozásnak 40 munkatársa van és 12 országban vannak ügyfelei. Tavaly és tavalyelőtt közel 200 millió forint kockázati tőkét kapott.

A Gravity számára a mostani az eddigi legnagyobb tőkeemelés, amit a cég külföldi, elsősorban egyesült államokbeli és ázsiai értékesítésének és marketing tevékenységének erősítésére, valamint a hazai fejlesztési kapacitás növelésére fogja használni. A cég eddigi teljesítménye és az előtte álló lehetőségek alapján Oszkó Péter szerint jó esély van arra, hogy a Gravity R&D jelentős részesedést szerezzen az e-kereskedelem és a digitális média globális piacán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik