Gazdaság

Köddé vált milliárdok a világ tőzsdéin

A nyugat-európai trendet követve a magyar tőzsde is hatalmasat zuhant kedden. A BUX kétéves mélypontra került.

Kisebb fellélegzés után újra a pánik lett az úr kedden a világ tőzsdéin. Jelentősen gyengültek a nyugat-európai börzék irányadó mutatói. Óriási eladási hullám söpör végig a tőkepiacokon. A frank árfolyama megállíthatatlanul száguld. Az új rekord 264 forint fölött van.

A piacokon eluralkodó pánik a magyar börzén is megtette a hatását. Bár nagy meglepetésre pluszban nyitott a BUX, másfél órával később már hatalmas zuhanásban volt az index, és 11 óra körül kétéves mélypontra került. A magyar tőzsdén milliárdok párologtak el. A nagypapírok közül a MOL 134, az OTP pedig 53 milliárd forintot veszített csak ma értékéből. A BUX délben 18.080,50 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 1.031,91 pontos, 5,4 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 1.073,92 ponttal alacsonyabb.

Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a keddi kereskedés elején volt némi megnyugvás a piacokon, később azonban ismét előtérbe kerültek azok a vélemények, amelyek szerint nem történt előrelépés az esést kiváltó ügyekben, vagyis a nagy “adóssághegyet görgető” államok továbbra sem dolgoztak ki olyan megoldásokat, amelyek tompíthatnák a feszültséget. A befektetők egyelőre azzal számolnak, hogy az Egyesült Államok és a dél-európai államok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, és a növekvő kötvényhozamok miatt fenntarthatatlan pályán mozognak. Ráadásul jelentősen romlottak a növekedési kilátások is.

A szakértő hangsúlyozta: a keddi esés mértéke sokkoló, és egyelőre nem tudni hol lesz a vége a csökkenésnek. A kisbefektetők is “pánikolnak”, és elkezdték kivenni pénzüket saját befektetési alapjaikból, az alapkezelők pedig ahhoz, hogy teljesítsék ezeket a pénzkivételi igényeget, kénytelenek eladni a piacon. Elsősorban ez az oka annak, hogy a talpraállás lassú – vélekedett a szakértő. Szerinte várható némi megnyugvás a piacokon, de kérdés, hogy ez mekkora visszapattanásra lesz elegendő.

Ádám Zoltán, a DZ Bank budapesti elemzési részlegének vezetője elmondta: a Budapesti Értéktőzsde teljesítményére a negatív nemzetközi hangulat mellett az is rányomja a bélyegét, hogy Magyarországot sérülékeny gazdaságként tartják számon a befektetők, elsősorban a magas külső- és államadóssága miatt. Ezenkívül az elmúlt bő egy év “gazdaságpolitikai vonalvezetése vegyes piaci fogadtatásra talált”. Ez a két tényező azt eredményezi, hogy egy ilyen “éles piaci helyzetben” a piaci szereplők bizalmatlanok Magyarországgal szemben.

Bár a fizetési mérleg pozitív tartományban van, mégis veszélyeztetett országként tartják számon hazánkat, mivel fokozottan támaszkodik külső forrásokra, ez pedig árfolyamesés és pesszimista nemzetközi környezet esetén különösen előtérbe kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik