Gazdaság

Magyar cég tervezi az ománi kormány informatikai térképét

Az idén mintegy egymillió dollár bevételre számít az Atoll Kft. az arab országtól.

A magyar Atoll Technologies Kft. készíti el az ománi kormány informatikai térképét – nyilatkozta a Világgazdaság hétfői számában a társaság ügyvezető igazgatója, Lengyel György.

A magyar kisvállalkozást az ománi Információtechnológiai hatóság bízta meg a hatóság által kidolgozott szabvány szerint modellezni képes szoftver szállításával.

Lengyel György tájékoztatása szerint az ománi telekommunikációs cégnek, az Omantelnek is dolgoznak. Az idén mintegy egymillió dollár bevételre számít az Atoll az arab országból.

A válság kezdetén, 2008-ban az Atoll Technologies a nemzetközi terjeszkedést választotta, és célpiacként a Közel-Keletet és Lengyelországot jelölte meg.

A társaság tavaly 487 millió forint árbevételt és 37 millió forint adózott nyereséget ért el, míg egy évvel korábban az árbevétel 548 millió forint, a nyereség pedig kétmillió forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik