Gazdaság

Az érintettek pár százaléka él majd az árfolyamrögzítéssel

Bár a devizahitelesek csak augusztus közepétől élhetnek vele, az elmúlt napokban több banknál is megnőtt az érdeklődés a lehetőség iránt.

A héten a svájci frank árfolyama több mint 50 forinttal volt magasabb a rögzített 180 forintnál. Az euró árfolyamát a csomag 250 forinton fixálná, az elmúlt napokban volt, hogy ennél 20 forinttal állt erősebben a közös valuta, száz jen pedig 40 forinttal került többe. Az MTI által megkérdezett kereskedelmi bankoknál azzal számolnak, hogy a devizahitelesek 3-5 százaléka él majd a lehetőséggel, de tartósan gyenge forintárfolyam mellett nőhet az érdeklődés.

Az OTP Banknál azt várják, hogy az érintett ügyfélkör mintegy 10 százaléka él majd az árfolyamrögzítéssel. Számolni kell a bank szerint azonban egy olyan forgatókönyvvel is, hogy a svájci frank tovább erősödik a forinttal szemben, ami nyilvánvalóan növelné a konstrukció iránt érdeklődők számát.

Tenke Gábor, az Erste Bank Hungary lakossági és mikrovállalati termékfejlesztési igazgatója az euróalapú hitellel rendelkezők körében csak minimális érdeklődésre számít. A svájci frank alapú hiteleknél azonban olyan jelentős a rögzített és a valós árfolyam közötti különbözet, hogy az Erste előrejelzései szerint az ilyen hitellel rendelkezők 15 százaléka dönthet a rögzített árfolyam mellett.

A K&H Banknál is arra számítanak, hogy a devizahiteles ügyfelek 3-5 százaléka választhatja ezt a megoldást a törlesztőrészletek kiszámíthatósága érdekében.

A CIB Banknál a várható szerződéskötésről annyit közöltek, hogy egy korábbi felmérésükben minimális volt az érdeklődés az árfolyamrögzítés iránt. A telefonon megkérdezett ügyfelek válaszaiból a CIB szerint kiderült, hogy jól tájékozottak, és általános vélekedésük, hogy a program számukra nem jelent hathatós megoldást. Amennyiben azonban a devizaárfolyamok további erősödést mutatnak – hasonlóan az elmúlt napokban tapasztalt svájci frank erősödéshez – ez növelheti az érdeklődést.

A Raiffeisen Banknál azonban arról számoltak be, hogy a forintgyengülés ellenére sem érezhető az eddiginél nagyobb igény a törlesztőárfolyam rögzítésére.

A bankoktól jelentős rendszer- és folyamatfejlesztéseket követel a csomag bevezetése, de mindegyik bank azt válaszolta, hogy a határidőre elkészülnek velük.

Valamennyi megkérdezett emlékeztetett arra is, hogy a pénzintézet saját megoldásokat is kínál a bajbajutott devizahiteleseknek, közöttük például átmeneti törlesztőrészlet- fixálást, árfolyamrögzítést, vagy futamidő-hosszabbítást ajánlanak. A lakáshiteleseknek segítséget jelent a középárfolyamon való törlesztés is, a szabad felhasználású devizahitelesek azonban ezzel nem élhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik