Gazdaság

Bíztatóan alakul az infláció

A várakozásoknál alacsonyabbra csökkent a júniusi infláció. Szakértők szerintaz árakat az idényáras élelmiszerek és az üzemanyagok vitték lejjebb.

A Központi Statisztikai Hivatal keddi közlése szerint a fogyasztói árak júniusban 0,2 százalékkal csökkentek az egy hónappal korábbihoz képest, és 3,5 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet.

A londoni és a magyar elemzők is 3,8 százalék körüli éves inflációt vártak. A júniusi éves inflációs adat nem csak a várakozásoknál alacsonyabb, jelentősen lassult a májusi 3,9 százalékos mértékhez képest és 2009. áprilisa óta a legalacsonyabb volt.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője szerint az infláció mérséklődését nagyrészt bázishatások, illetve a szezonális élelmiszerárak vártnál nagyobb csökkenése okozta. Ugyanakkor a maginfláció 2,7 százalékról 3 százalékra emelkedett, ami leginkább annak a következménye, hogy az elmúlt évben megfigyelt nyersanyag-áremelkedés megjelent a feldolgozott cikkek áraiban, ami óvatosságra intheti a monetáris politika döntéshozóit az esetlegesen megjelenő másodlagos inflációval kapcsolatban – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy se keresleti, se béroldali inflációs nyomás nem fenyeget. A következő hónapokban 3,5-3,6 százalék körüli inflációra számítanak, ami az őszi hónapokban tovább mérséklődhet az élelmiszerárak bázishatása miatt. Ezt némileg korlátozhatja a népegészségügyi termékadó bevezetése.

A szakember szerint az év végére akár 3,1 százalék közelébe eshet az infláció, a 3 százalékos inflációs cél pedig a jövő év elején elérhető. Az idei átlagos infláció 3,8 százalék, a jövő évi 3 százalék körül lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik