Gazdaság

Mégsem emelik a dohánytermékek jövedékét

Az indoklás: meg kell teremteni annak feltételeit, hogy az azonos káros termékek azonos mértékben adózzanak.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága által a gazdasági témájú törvényeket módosító csomaghoz a végszavazás előtt beadott javaslatok egyike kiveszi a csomagból és későbbre halasztja a dohánytermékek jövedéki adójának emelését, ami az uniós minimumadó elérését szolgálta volna. Az indoklás: meg kell teremteni annak feltételeit, hogy az azonos káros termékek azonos mértékben adózzanak.

A mostani módosító javaslat indoklása ezt úgy képzeli, hogy a cigaretta és a fogyasztási dohány (pipa-, illetve cigarettdohány) adóterhelése közelítsen egymáshoz. Ezt úgy kell elérni, hogy az adó két része közül az értékarányosat csökkenteni, míg a mennyiséggel arányosat növelni kell.

Az adóemelés egyébként három lépcsőben történt volna. Az első a törvény kihirdetését követő 45. napon lépett volna hatályba. Ekkortól a cigarettára az ezerdarabonkénti adó 9750 forintról 9980-ra, míg a kiskereskedelmi eladási ár utáni adó 28,4 százalék, de minimum 18 080 per ezer darabról 29 százalékra, illetve minimum 18 510 forintra növekedett volna.

A második lépcső jövő év első napján, míg a harmadik jövő év július 1-jén lépett volna hatályba. Akkortól a cigaretta ezerdarabonkénti adója már 10 470 forint, míg a kiskereskedelmi adó 30 százalék, de ezer darabonként minimum 19 400 forint lett volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik