Gazdaság

Szigorítottak az otthonmentő csomagon

Szigorúbbak lettek a szabályok, ugyanakkor maradt a kiskapu a faktoring cégeknek, írja az Index.

Módosul néhány ponton az Országgyűlés előtt lévő
otthonvédelmi jogszabálytervezet. A legfontosabb változtatás, hogy októbertől
azokkal az adósokkal szemben is
indulhat végrehajtás, akik 90 és 180 nap közötti hátralékot halmoztak föl
– írja az Index.
Októbertől tehát csak az árverezési kvóták szabnak majd határt a
kilakoltatásoknak.

Akadnak változások az árfolyamvédelemmel kapcsolatban is.
Az egyik kiegészítés szerint aki
az árfolyamvédett periódusban a nyomott árfolyam mellett ismét megcsúszik a
törlesztéssel, azzal a bank a késedelem 91. napján felbontja.
Ebben az esetben
a bank megindíthatja a végrehajtást az adóssal szemben.


A fentebbiek mellett
több más apró módosítás is átment a rostán, az LMP javaslatai azonban nem. Ezek
közül a legfontosabb, hogy az LMP a
kényszerértékesítési kvótákat minden PSZÁF-felügyelet alá tartozó pénzügyi vállalkozásra és
faktoringcégre
kiterjesztette volna. Ezek megvehetik a banki követeléseket, és behajtási eljárásokat is kezdeményezhetnek, így a
piacra végül jóval több bedőlt hiteles lakása kerülhet, mint ahogy azt a kvóták
eredetileg megszabják – derül ki a cikkből.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik