Gazdaság

Meredek lejtmenetben a könyvpiac

3 milliárd forinttal csökken a forgalom évente, és a szakma nem is reménykedik a fellendülésben.

A hazai könyvpiac a 2008-as, 67 milliárd forintos csúcsidőszak óta folyamatosan csökken, tavaly már csak 61,6 milliárd forint volt a forgalom, ami egy év alatt 4,1 százalékos visszaesést jelent. A szakma nem optimista, stagnálást, s az azzal járó kiszámíthatóságot leghamarabb két év múlva várják – írta a Világgazdaság pénteken.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének adatai szerint 2010-ben fejenként 6.200 forintot fordított Magyarország lakossága különböző kiadványokra. A piac legnagyobb részét, 27 százalékot a közoktatási tan- és nyelvkönyvek adják, amelyek forgalma 16,6 milliárd forint volt. Az ismeretterjesztő könyvek pozíciója – a forgalom értékének 0,7 százalékos csökkenés ellenére – a könyveladáson belül 24 százalékos összpiaci részarányával változatlan maradt.

Zentai Péter László, az MKKE igazgatója a lapnak elmondta, hogy az idei számok elmaradnak a tavaly azonos időszakitól, nem adnak okot bizakodásra, ezért a szakma nem bízik a fellendülésben.

Bővülést az elektronikus könyveknél lehet várni, bár a magyar fogyasztóknál jelenleg legfeljebb 5-10 ezer e-könyv olvasó készülék lehet. A következő egy-két évben azonban ebben a piaci szegmensben óriási fejlődésre számítanak a szakemberek, mind az elérhető tartalom, mind a készülékek piacán – írta a Világgazdaság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik