Gazdaság

Lezárult a MÁV helyzetének vizsgálata

Az MSZP nélkül ülésező bizottság szerint az elmúlt nyolc év rossz döntései juttatták csődközelbe a vasúttársaságot.

Az elmúlt nyolc évben a Magyar Államvasutak (MÁV) finanszírozása nem volt megfelelő, a politika és a MÁV menedzsment rossz döntései és a megkötött előnytelen szerződések jutatták a vasúttársaságot csőd közeli helyzetbe – állapította meg az Országgyűlés vizsgálóbizottsága a Budapesten kedden tartott utolsó ülésén elfogadott jelentésben.

“A Magyar Államvasutak Zrt. jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető, 2002-2010 közötti – kiemelten a MÁV Zrt. szerkezetátalakítására és leánytársaságok privatizációjára vonatkozó – döntések vizsgálatára” létrehozott országgyűlési vizsgálóbizottság jelentését a Magyar Szocialista Párt képviselőjének távollétében egyhangúan szavazták meg. Az LMP napokon belül különvéleményt tesz közzé – mondta a vizsgálóbizottsági ülésen Jávor Benedek (LMP) bizottsági alelnök.

Manninger Jenő (Fidesz), a bizottság elnöke az ülés után tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a MÁV csoport takarékos gazdálkodással működőképes lehet, mert a Széll Kálmán-terv szerint az állam átvállalja az adósságát, ami a jelentés szerint megközelíti a 300 milliárd forintot. Ez a MÁV csoportnak az idén és a következő 3 évben évi 45 milliárd forint adósságtörlesztést jelentene – fűzte hozzá magyarázatként a vizsgálóbizottság elnöke.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik