Gazdaság

Többmilliárdos megrendelést kap a Rába a HM-től

A cég ma három nagy piacra szállít, az Egyesült Államok, a FÁK és az Európai Unió fegyveres erői számára.

Többmilliárd forintos katonai jármű megrendelést készül adni a Rábának az idén a honvédelmi tárca; az idei megrendelés a tavalyinál nagyobb értékű lesz, előkészítése folyamatban van – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter újságíróknak pénteken Győrött.

A tárcavezető a Rába technológiai centrum és kísérleti vizsgálati központ átadását követően újságírói kérdésre válaszolva közölte: az együttműködést folytatni kívánják a hosszú évek óta tartó gépjármű-beszerzési program keretében.

Tény viszont, hogy a gazdasági nehézségeknek, a költségvetési elvonásoknak a fejlesztések, az új beszerzések a legfőbb kárvallottjai – tette hozzá Hende Csaba. A honvédelmi tárca az anyagi lehetőségek függvényében rendel a Rábától különböző típusú járműveket – jegyezte meg.

A vizsgálati és a technológiai központ átadásán Hende Csaba köszöntőjében az újításról, a továbblépésre való készség fontosságáról szólt.

“Nincs sok pénzünk, így aztán kénytelenek vagyunk a fejünket többet használni” – ez lehetett volna a cég mottója az elmúlt 115 évben mindvégig” – fogalmazott a miniszter. A tárcavezető rámutatott: a Rába ma három, komoly hagyományokkal és hadikultúrával rendelkező piacra szállít, az Egyesült Államok, a FÁK és az Európai Unió fegyveres erői számára. Megrendelői magas minőségi követelményeket támasztanak, amelyeknek a Rába-termékek megfelelnek – hangoztatta.

Magyarország a hadiipar területén is komoly megújulás előtt áll – közölte a miniszter. Ennek a jövőnek egyik letéteményese lesz a Rába fejlesztési intézete is, amelynek első beruházási fázisában készült el a Rába 115 éves fejlődését bemutató technológiai központ, amelyet egy meglévő üzemcsarnokban alakítottak ki. Szomszédságába telepítették a kísérleti vizsgálóközpontot, amelyben az átadás napján külföldi megrendelésre folytak vizsgálatok, ezért nem tekinthették meg az esemény résztvevői.

A beruházás most lezárult első fázisában szakembereket is felvettek, így ma már közel 70 fősre bővült a több nyelvet beszélő, kreatív magyar fejlesztőmérnök csapat – ismertette Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója. A fejlesztés második lépcsőjében a jövő év első felére rezgés- és zajvizsgálattal bővítik a vizsgálati központ kapacitását. A harmadik ütemben pedig a futóművek “lelkét” jelentő főhajtóművek fogaskerekeinek korszerű tervezési és gyártási feltételeit teremtik meg 2012. és 2013. között. Így válik teljessé a fejlesztési intézet beruházása, amelynek összköltsége 1,6 milliárd forint. Az összeg egyharmadát az Európai Unió és a magyar állam biztosította a Gazdasági Operatív Program keretében.

A beruházástól azt várják, hogy segítse a cég stratégiai céljainak megvalósulását, s járuljon hozzá a műszaki kultúra színvonalának általános emeléséhez. A fejlesztési intézet a piacképes innováció, az önálló fejlesztési képesség kibontakoztatásának garanciája – mondta Pintér István elnök-vezérigazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik