Gazdaság

Harminc település jelenthetne csődöt Baranyában

A legtöbb önkormányzat még a csodában reménykedik.

Szakemberek szerint mintegy harminc baranyai település önkormányzata jelenthetne azonnal csődöt, de még kivárnak – közölte csütörtöki számában az Új Dunántúli Napló.

A polgármesterek, képviselők jól tudják, hogy hónapról hónapra mennyivel nő a település adóssága, és semmi reményük bankhitelre, külső segítségre. Ennek ellenére még nem jelentenek csődöt, csodában reménykednek.

Szekeres János, Magyartelek polgármestere a lemondását fontolgatja, mert gazdálkodóként tudja, hogy “adósságot termelni csak szélhámosoknak éri meg”. Az egykori sikertelepülés havi bevétele 1,8 millió, kiadása 2,6 millió forint annak ellenére, hogy részben leállították az országos hírű szociális földprogramot, a falubuszt bevételt hozó fuvarozásra használják, és nem szerveznek több ingyenes falukirándulást – olvasható a baranyai napilapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik