Gazdaság

Gyengélkedett a forint kedden

A hétfőn jellemző 264-es eurójegyzés környezetéből 265 fölé gyengült kedden a nemzeti valuta.

Az eurót kedden délután négykor 265,55 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 263,92 forint után.

Kedden napközben 265,70 forintos eurójegyzésre is volt példa. A forint az elmúlt héten is a 264-265 forintos eurójegyzési tartományban mozgott.

A dollár hétfőn indult erősödésnek az elmúlt hetekben elszenvedett árfolyamveszteségének technikai korrekciójaként. A főbb devizák kosarával szemben képzett dollárindex az idén már 8 százalékkal, csak áprilisban pedig majdnem 4 százalékkal gyengült.

A dollárárfolyam-korrekcióra bin Laden halálhíre adott okot a piacoknak. A kezdeti fellélegzés után erősödtek az aggodalmak a megtorló terrortámadások miatt. A biztonságot kereső befektetők figyelme a válságos időkben hagyományosan befektetési menedéknek tekintett devizákra, a dollárra, svájci frankra és a japán jenre fordult.

A dollárt 179,29 forinton jegyezték kedden délután 1,4827 dolláros euróárfolyam mellett, míg hétfőn délután 177,81 forinton és 1,4855 dolláron állt a jegyzés.

A svájci frank jegyzése 207,62 forint 205,60 forint után, száz japán jent pedig 221,75 forinton jegyeznek 218,97 forint után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik