Gazdaság

Jelképes lesz a kamarai tagdíj

A tagság évente ötezer forintba kerülne minden magyarországi vállalkozásnak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tájékoztatása szerint.

Már közigazgatási egyeztetésen van a kötelező kamarai tagságot is tartalmazó új kamarai törvény – tudta meg a Világgazdaság a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökétől.

A napilap úgy tudja: a kamarai tagdíj jelképes összeg, évente ötezer forint lenne minden magyarországi vállalkozásnak. Információik szerint az új törvény jövő január 1-én lépne életbe.

A Parragh László, a MKIK elnöke (képünkön) a Világgazdaságnak azt mondta, hogy a dokumentum gyakorlatilag egy kerettörvény: rögzíti a legfontosabb jogosítványokat, de sok részletet nyitva hagy, azzal a szándékkal, hogy amikor a politika át akar adni egy-egy feladatot, hatáskört, jogosítványt a kamarának, akkor azt be lehessen illeszteni a jogszabályba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik