Gazdaság

Kevesebb a munkanélküli a KSH-adatok szerint

A munkanélküliek 50,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást.

Kissé mérséklődött a munkanélküliségi ráta az idén az első negyedévben: a tavalyi 11,8 százalékról 11,6 százalékra, a munkanélküliek száma nyolcezer fővel (1,6 százalékkal), 490 ezerre csökkent. Az előző hónapokkal összehasonlítva azonban – elsősorban szezonális okok miatt – a munkanélküliek száma tavaly november óta folyamatosan nő, az aktivitási ráta pedig szeptember óta csökken – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Az első negyedévében a 15-74 éves foglalkoztatottak létszáma 3 millió 733 ezer volt, 0,4 százalékkal több az előző év azonos időszakinál. A munkanélküliek száma ebben a korcsoportban tavaly novemberben érte el a mélypontot, akkor 460 ezer volt, majd hónapról hónapra emelkedett. Az aktivitási arány az elmúlt években szinte minden hónapban 55 százalék körül volt, majd tavaly májusban kezdett emelkedni, az augusztus-októberi időszakra 55,8 százalékra. 2010 utolsó negyedévében csökkent 55,5 százalékra majd az idén az első negyedévben 55 százalékra.

A vizsgált időszakban a 15-64 évesek körében a gazdaságilag aktívak (foglalkoztatottak, illetve munkanélküliek) közel ugyanannyian – 4 millió 191 ezren – voltak, mint egy évvel korábban. A 61,9 százalékos aktivitási mutató megegyezett az egy évvel korábbi értékkel, s mind a férfiakat, mind pedig a nőket az előző év azonos időszakában mérttel lényegében azonos aktivitási arány (67,8, illetve 56,1 százalék) jellemezte.

A 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 702 ezer volt, 14 ezerrel több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor 72 ezerrel kevesebb – elsősorban a szezonális tényezők miatt – a tavalyi utolsó negyedévinél. A korcsoport 54,6 százalékos foglalkoztatási rátája az előző év azonos időszaki értékkel szinte megegyezett. Az ebbe a korcsoportba tartózó foglalkoztatott férfiak 1 millió 987 ezres létszáma 59,6 százalékos, a nők 1 millió 715 ezres létszáma pedig 49,9 százalékos foglalkoztatási rátát jelentett.

A 15-74 éves korcsoportban a férfiakat 12,0, a nőket 11,1 százalékos munkanélküliség jellemezte. Az előző év azonos időszakához képest a munkanélküliek száma, illetve a munkanélküliségi ráta a mintavételi hibahatáron belül csökkent. Az előző negyedévhez képest azonban – a korábbi évek tendenciáihoz hasonlóan elsősorban szezonális okokból – mind a munkanélküliek száma 28 ezerrel a munkanélküliségi ráta pedig 0,8 százalékponttal növekedett.

A munkanélküliek 16 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki, és 26,8 százalékos munkanélküliségi rátájuk 0,9 százalékponttal volt alacsonyabb a 2010. első negyedévinél. A 25-54 évesek, a legjobb munkavállalási korúak munkanélküliségi rátája 10,8 százalék volt, ami 0,3 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

A munkanélküliek 50,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 18 hónap, 1,8 hónappal hosszabb az előző év azonos időszakinál.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik