Gazdaság

Így kell kiszámolni a magánnyugdíj-reálhozamot

A számításnál a kasszák a május 31-i egyenleget veszik figyelembe, a vagyon átadásának határideje pedig június 12-e lesz.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által a napokban benyújtott törvénymódosító javaslat tisztázza, hogy pontosan hogyan is kell kiszámolni az állami rendszerbe visszalépett egykori magánnyugdíjpénztár-tagoknak visszajáró reálhozamot – írja a csütörtöki Világgazdaság.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a számításnál a kasszák a május 31-i egyenleget veszik figyelembe, a vagyon átadásának határideje pedig június 12-e lesz. Csakhogy ekkor még nem áll a pénztárak rendelkezésére a májusi inflációs adat, ezért a benyújtott módosító úgy rendelkezik, a kasszáknak májusra is a pénzromlás áprilisi ütemét kell figyelembe venniük.

A kasszák tehát még június elején átadnak minden pénzt az államnak, kivéve persze a maradó tagok számlaköveteléseit. A visszajáró reálhozamot és tagdíj-kiegészítést viszont egyénekre lebontva ráérnek július 20-ig kiszámolni, ez ugyanis a határideje annak, hogy visszakérjék a pénzt a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alaptól.

A kasszáknak a nem azonosított, úgynevezett függő tételeket is át kell adniuk az államnak, ezekről, ha időközben kiderül, hogy melyik számlatulajdonoshoz tartoznak, havonta értesítik a kasszák az alapot. Arról, hogy a tagoknak pontosan meddig kell visszaadni a nyugdíjalaptól visszakapott pénzt, a most beadott módosító indítvány nem rendelkezik, korábban arról volt szó, egy kormányrendelet szabályozza majd ezt a kérdést, és augusztus végéig kell a pénztáraknak utalniuk – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik