Gazdaság

Veszélyben a Főkefe működése

A cég 3525 megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztat.

Petíciót nyújtanak be Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztosnak a Főkefe Rehabilitációs Ipari Nonprofit Kft. érdekképviseleti szervezetei az 1,3 milliárd forintos állami forráscsökkentés miatt – írja a Magyar Nemzet. A támogatás drasztikus csökkentése veszélyezteti a működést.

A lap idézi a dokumentumot, amely szerint már megszűnt a kétműszakos munkarend és több területen csökkentették az óraszámot. Szabó György ügyvezető igazgató az újságnak azt mondta, ha szűkösen is, de fenn tudják tartani a termelést. Szeretnének olyan tevékenységeket bevonni, amelyek nyereségesek lehetnek.

A Magyar Nemzet szerette volna megtudni a szociális államtitkárság álláspontját az ügyről, de még nem kapott választ kérdéseire. Az újság felidézi, hogy a parlament előző nyolc évi kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottság a Főkefe tevékenységével is foglalkozik, ugyanis Szűcs Erika (MSZP) szociális minisztersége idején kiemelt támogatásokban részesült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik