Gazdaság

Újabb taxiügy Ferihegyen

Felmondta a Főváros a Budapest Airporttal kötött taxiállomás-szerződést.

A Budapesti Közlekedési Központ és a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft. nem jutott dűlőre a repülőtér üzemeltetőjével. A főváros kedvezőbb feltételeket akart, noha közleményében elismeri, hogy a terület a repülőtér kezelésében van.

A Városháza szerint a Budapest Airportnak ennek ellenére a repülőtér térségében olyan közcélú fejlesztéseket kellett volna vállalnia, melyek elősegítik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közlekedési kiszolgálását.

A tárgyalások megállapodáshoz közeli állapotba jutottak, de közben a szerződés felmondásának határideje lejárt. Így a “fővárosnak nem maradt más lehetősége, mint a szerződés felmondása, melyet Tarlós István főpolgármester egyetértésével az erre jogosult szervezet, a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Kft. a hét folyamán megtett, a felmondást a Budapest Airport hivatalosan átvette”.

Ennek megfelelően, ha május végéig nem születik megállapodás a szerződés új feltételekkel történő megkötéséről, a repülőtéren a speciális, egy taxiszolgáltatónak kizárólagosságot biztosító taxiállomás a továbbiakban nem maradhat meg.

A Főváros és a BKK célja azonban nem a 2006 előtti repülőtéri taxiállapotok újbóli előidézése, hanem a rendezett repülőtéri taxiszolgáltatás biztosítása, ezért májusig folyamatosan tárgyalunk tovább a Budapest Airport vezetésével annak érdekében, hogy a megállapodás megszülethessen a Főváros számára a korábbiaknál előnyösebb feltételek mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik