Gazdaság

A leggazdagabb magyar az euró ellen

Demján Sándor a szövetkezeti mozgalom híve, szerinte állami cégeket kell alapítani.

Demján Sándor beszállna a Népszavába, ha az országban létrejönne egy szociáldemokrata párt, amely elsősorban a kisvállalkozók érdekeit képviselné. A Népszavának a Trigránit Zrt. tulajdonosa azt mondta, korábban volt már egy sikertelen kísérlete a napilap megvételére.

Demjánnak nagyon tetszik a Széll Kálmán Terv. Szerinte azt a Bajnai-kormánynak kellett volna végrehajtania. Az üzletember óvott a csodavárástól, mint mondta: a gazdaság rendbetétele a jelenlegi hatalmas adósságok miatt 15-20 évig is eltarthat. “Az állam hatalmas tartozásait az MSZP hozta össze. Az a párt, amelyet én nem tartok baloldalinak” – mondta.

Szerinte a legfontosabb az adók mérséklése, a Fidesznek pedig azt tanácsolta, hogy ne vezesse be az eurót. “Tiltakozom az euró ellen. Jobb a forint árfolyamát eszközként használni a versenyképesség érdekében”. A munkahelyteremtés érdekében szerinte állami vállalatokat kell alapítani. Természetesen a magánszférának is munkahelyeket kell teremtenie.

Olyan integráló szervezeteket kell létrehozni, amelyek összefognák a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar termelőtevékenységét – mondta. “Én a szövetkezeti mozgalom híve vagyok. Abban nőttem fel, annak köszönhetem a legtöbbet” – hangsúlyozta. Demján Sándor sajnálatosnak nevezte, hogy Magyarországon nagyon gyenge az együttműködési képesség a vállalkozók között.

Mindenki egyedül akar érvényesülni, pedig nagyon kevés a befektethető tőke. Ezért lenne fontos, hogy többen álljanak össze, és biztosítsák a működéshez szükséges tőkeerőt, mivel a gazdaságosság, a versenyképesség alapfeltétele a vállalkozások megfelelő mérete, azok növekedése – fejtette ki a lapnak adott interjúban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik