Gazdaság

Szijjártó: nem járnak rosszabbul a veszélyeztetett terhesek

Sőt a bruttó 290 ezer forint alatt keresők a táppénzzel még jobban is járnak a járulékmentesség miatt - mondta.

Nem járnak rosszabbul a veszélyeztetett terhes nők a táppénzrendszer megváltoztatásával – mondta a miniszterelnök szóvivője szombaton az MTI-nek a sajtóban ezzel kapcsolatosan megjelentekre reagálva.

Szijjártó Péter közölte: a parlament által szerdán elfogadott, a táppénz folyósításával kapcsolatos változtatások célja az volt, hogy a táppénzcsalások mértékét jelentősen visszaszorítsák.

Ezzel párhuzamosan azonban több olyan téves értelmezés jelent meg a sajtóban, amely szerint a veszélyeztetett terhes nők esetében a változtatás negatív következményekkel jár, holott ez nem igaz – mondta a szóvivő.

Kifejtette: a bruttó 290 ezer forint alatt kereső veszélyeztetett terhes nők a táppénzzel még jobban is járnak, mint a korábbi rendszerben a betegszabadsággal, hiszen a táppénz után nem kell járulékot fizetni.

Azok pedig – folytatta -, akik bruttó 290 ezer forintnál többet keresnek, az arányos, minden idők legalacsonyabb kulcsával dolgozó, és a gyermeknevelés költségeit elismerő adórendszer miatt járnak szintén jobban. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, az állam már a magzat esetében is elismeri a kereset egy részét úgy, mint amire nem vethet ki adót.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: a gazdasági rendszert összességében kell értelmezni, adó- és táppénzrendszerrel együtt. E kettő “folyományaként” a veszélyeztetett terhes nők nem járnak rosszabbul a táppénzszabályok megváltoztatásával – mondta a kormányfő szóvivője.

Az Országgyűlés szerdán felére csökkentette a táppénz napi összegének lehetséges maximumát, az ellátás mértéke így havi szinten nem haladhatja meg a minimálbér kétszeresét. Változás az is, hogy a veszélyeztetett terhesség esetén a munkavállalónak már a keresőképtelenség első napjától táppénz jár, nem a munkáltató által finanszírozott betegszabadság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik