Gazdaság

1 százalék esélyt sem kap a parlagfű-mentesítés

Nem lehet erre felajánlani a személyi jövedelemadó 1 százalékát.

Az adóbevallás nyomtatott kitöltési útmutatójából ez nem derül ki – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Az ok, hogy a bevallás nyomdai előállítása december 20-án kezdődött, de a kiemelt költségvetési előirányzatokat meghatározó jogszabályt december 30-án hirdették ki, így azt az állami adóhatóság nem tudta a nyomtatvány kidolgozásakor figyelembe venni.

A bevallás elektronikus úton elérhető kitöltési útmutatóját az állami adóhatóság időközben pontosította. Az összevont adóalap után személyi jövedelemadót fizetők minden évben rendelkezhetnek adójuk 1+1 százalékáról. Az egyik 1 százalékos összeget vagy egyházak, vagy kiemelt költségvetési előirányzatokra lehet felajánlani. Idén ilyen költségvetési előirányzat a Nemzeti Tehetség Program.

Ha valaki bevallásában – érvénytelenül – már a parlagfű mentesítés javára rendelkezett, akkor a törvényi határidőig (2011. május 20.) új, a bevallástól elváló rendelkező nyilatkozatban azt még módosíthatja. Természetesen ez az új nyilatkozat nem érinti a korábban, az adó másik 1 százalékára vonatkozó, valamely civil kedvezményezett javára tett érvényes nyilatkozatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik