Gazdaság

Schmitt Pál német gazdasági vezetőkkel találkozik

A bizalom erősítését szolgálja Schmitt Pál magyar köztársasági elnök és a legtekintélyesebb német nagyvállalatok vezetőinek találkozója.

A kétnapos munkalátogatáson a német fővárosban tartózkodó magyar államfő az MTI-nek elmondta: a kecskeméti Mercedes-beruházást elhatározó Daimler cég által kezdeményezett eszmecserén a bizalom további erősítése mellett meg akarja köszönni a német cégeknek, hogy csaknem 800 millió eurót ruháznak be Magyarországon és bővítették gazdasági jelenlétüket. Mindennek – mint az elnök utalt rá – különös jelentősége van azért is, mert ezek a döntések a gazdasági válság kellős közepén születtek. Schmitt Pál úgy értékelte, hogy ez a Magyarország iránti teljes bizalom jele. Az alapkövet az Audi nagyberuházás tette le, amit a nagy rivális, a Daimler elhatározása követett – emlékeztetett az államfő. Ennek kapcsán a köztársasági elnök idézte német kollégáját, Christian Wulffot, aki szerdai találkozójuk során kijelentette: a magyar embereket szorgalmukról, szakértelmükről és megbízhatóságukról ismerik.

A Christian Wulff államfővel és Angela Merkel kancellárral tartott szerdai találkozók után a magyar köztársasági elnök csütörtöki programjában újabb, magas szintű politikai konzultációk is szerepelnek. Így Schmitt Pál találkozik Norbert Lammerttel, a Bundestag elnökével – akit minden bizonnyal a magyarországi belpolitikai helyzetről és az alkotmányozás folyamatáról tájékoztat -, majd a magyar európai uniós elnökségi célkitűzésekről és a kétoldalú kapcsolatokról tart előadást a konzervatív Konrad Adenauer Alapítványban.

A magyar kultúra külföldi közvetítését szolgálja ugyanakkor Schmitt Pál tervezett látogatása a tavaly 200 éves Humboldt Egyetemen, amely Berlin első egyeteme, és hallgatóinak felkészültségét tekintve egy nemzetközi statisztika szerint nemcsak Európában, hanem az egész világon az elsők között van. “Ars poeticája” a kutatás és a tanítás egysége, magyar “sajátossága” pedig az, hogy az egyetemen működik egy a hungarológiai kutatásokkal, illetve a magyar irodalommal, valamint kultúrával foglalkozó tanszék, amelyet Schmitt Pál ugyancsak felkeres.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik