Gazdaság

Bővítették a Széchenyi Kártyás kedvezményezettek körét

Most már az agrárágazatban nem vállalkozóként működő gazdálkodók is részesülhetnek a támogatásokból.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter indítványát 314 igen szavazattal, a jobbikos Kiss Sándor ellenszavazata mellett fogadta el a Ház. Az agrárágazatban nem vállalkozóként működő gazdálkodók is részesülhetnek a Széchenyi Kártya Program által biztosított támogatásokból az Országgyűlés szerdai döntése alapján.

A javaslat indoklása emlékeztet arra, hogy a kormány 2010 októberében terjesztette ki a Széchenyi Kártya Programot az agrárszektorra, az idén tavasszal bevezetendő Agrár Széchenyi Kártya folyószámlahitel tervezett ügyfeleinek egy fontos köre azonban nem tartozik a kis- és középvállalkozások közé, ezért a kedvezményezettek körét átmenetileg bővíteni szükséges. Így a kritériumoknak megfelelő mezőgazdasági termeléssel, halgazdálkodással, mezőgazdasági feldolgozással és forgalmazással, erdőgazdálkodással és vadgazdálkodással foglalkozó vállalkozások és természetes személyek is támogatáshoz juthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik