Gazdaság

Kisebb a nyugdíjtartalék, 200 milliárdos a rés

Mellár Tamás szerint az irány végre jó, a kormány elszántságán múlik minden.

A Századvég Gazdaságkutató kutatási igazgatója a Széll Kálmán Terv munkaerőpiaci céljait jónak tartja. Mellár Tamás a Napi Gazdaságban ugyanakkor elismeri, azt ő sem tudja, miként akarnak e címszó alatt több mint évi 200 milliárd forintot megtakarítani. Szerinte a rokkantnyugdíjasok aránya Magyarországon magasabb, mint az uniós átlag, de akkora tartalékok nincsenek a rendszerben, mint amiről a kormány beszél.

Az ismert közgazdász a korai nyugdíjazás megszüntetésével egyetért, és reális tervnek tartja a nullszaldós nyugdíjkasszát. Mint mondta, ehhez első lépésként meg kéne teremteni az egyéni számlás rendszert, amely igazságosabb lenne, hiszen a befizetésektől függne az egyén jövőbeni nyugdíja. Ezt követően – a magánkasszák kiesésével – egy 200 milliárdos rés befoltozására van még szükség.

Mellár Tamás pozitívumnak tartja, hogy a kormány 10 hónap után arról beszél, amiről kell. Hibás gondolat volt, hogy az adócsökkentés fellendülést hoz és a 4-6 százalékos növekedés lehetővé teszi a válságadók kivezetését és kiegyensúlyozottá válik a költségvetés – tette hozzá.

Az egyetemi tanár úgy véli, a kabinet mostani tervei ambiciózusak és reálisak, de az “negatívum, hogy nincsenek részletesen kidolgozott lépések”. Szerinte már helyes az irány, de a siker a kompromisszumokon és a finomhangoláson múlik, azon, mennyire eltökélt a kormány. Sok csoportérdek ütközik a tervezett módosításokkal, kérdés, hogy mennyire lesz képes csillapítani a kabinet a társadalmi feszültségeket.

AJÁNLOTT LINK:

Kisebbek a nyugdíjtartalékok mint gondolnánk (Napi Gazdaság)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik