Gazdaság

Orbán Viktortól remélnek segítséget a baromfitartók

Azt mondják, gyors beavatkozással még meg lehet menteni az ágazatot a csődtől.

“Ellehetetlenülés fenyegeti a magyar baromfiágazat szereplőit, mivel a hazai piacon kedvezőtlen viszonyok alakultak ki, főként a drasztikus takarmánydrágulás miatt” – többek között ezt a megállapítást is tartalmazza a Baromfi Termék Tanács (BTT) nyílt leve, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek címeztek, és az MTI-hez is eljuttattak. A levélben a szakmai szervezet emlékeztet: a helyzet azért is súlyos, mert az ágazat – ma már egyedülálló módon – 95 százalékban magyar gazdák és vállalkozások tulajdonában van, illetve csaknem 60 ezer embernek ad munkát és megélhetést.

A baromfipiaci válság a fogyasztókat is veszélyezteti, hiszen a termelés várható csökkenése és a gabonaárak növekedése jelentősen megemelheti a baromfitermékek kiskereskedelmi árait is.

A magyar baromfi szektor önállóan – magára hagyva – nem lesz képes megőrizni termelési alapjait és munkahelyeit. A magyar baromfisok úgy látják, hogy – hathatós segítség esetén – a termelési alapokat ma fenyegető 10-12 százalékos csökkenés még megállítható. Ehhez azonban számos kormányzati beavatkozásra van szükség, többek között: minél hamarabb kamattámogatásos forgóeszközhitelhez kell juttatni az állattartókat, a baromfiágazati integrátorokat, illetve a tulajdonukban lévő takarmánykeverő üzemeket. Ehhez fel kell gyorsítani a Vidékfejlesztési Minisztérium koordinálásával folyó előkészítő egyeztetéseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik