Gazdaság

Új dolgozók a bankoknál

Február közepéig 526 fogyasztóvédelemért felelős kapcsolattartó kezdte meg munkáját a pénzügyi szolgáltatásokat végző intézményeknél – tájékoztatta a Világgazdaságot Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének szóvivője.

A lap pénteki számában emlékeztet rá, hogy a kapcsolattartók kinevezésére több törvénymódosítás is kötelezi a szolgáltatókat, a felügyelet pedig előírta, hogy január végéig jelentsék be a kapcsolattartók nevét és elérhetőségeit.

Az intézmények mintegy háromnegyede határidőre eleget tett a kötelezettségének, és néhány nap késéssel több piaci szereplő is pótolta a bejelentést. Binder István szerint a mulasztás többnyire csak figyelmetlenség volt. Mivel új tevékenységről van szó, ezért a felügyelet még nem büntetett, csak emlékeztetőt küldött az érintetteknek.

A szóvivő elmondta: a közvetítők feladata, hogy tartsák a kapcsolatot a felügyelettel, és koordinálják az intézményen belüli fogyasztóvédelmi teendőket. Nekik kell kialakítaniuk a panaszkezelés figyelését és gondoskodniuk, hogy az arról készülő beszámolók eljussanak a felügyelethez és a cégek vezető testületeihez – írja a lap.

A kapcsolattartóktól a felügyelet azt is elvárja, hogy kezdeményezzék a fogyasztói szemléletmód fejlesztését célzó tájékoztatók elkészítését és megjelentetését a szolgáltató internetes felületén és az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeikben való elérhetőségét. Feladatuk még, hogy elősegítsék cégük együttműködését a PSZÁF-fal és más szervezetekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik