Gazdaság

Összeszedte magát a forint

Az eurót ma négykor 272,95 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 273,51 forint után.

Kockázatkerülő nemzetközi befektetői környezetben gyengültek csütörtökön a térségbeli devizák, a forintnak azonban “enyhülést hozott” a sikeres államkötvény-aukció, így korrigálta veszteségét.

Hétfőn a 270,80-as, kedden pedig a nap túlnyomó részében 272,40 forint/euró jegyzés környékén stagnált a forint árfolyama, szerdán túlnyomó részben 271,70-272,50 között mozgott a magyar fizetőeszköz, majd szerda délután gyengülésnek indult.

Csütörtökre virradóra a jegyzés 274,10 forint környékén ingadozott, a forint délelőtt gyengült, a leggyengébb forintárfolyam 274,90-es eurójegyzésnél alakult ki.

A magas túljegyzéssel fogadott és csekély hozamemelkedéssel, a meghirdetett összegnél magasabb értékesítéssel zárt 3, 5 és 15 éves államkötvény-aukció kedvezett a forint befektetői megítélésének.

Csütörtökön a líbiai válság eszkalálódása által keltett regionális politikai feszültség, illetve az olajellátási kockázatok világgazdasági fellendülésre gyakorolt hatása miatt fokozódó befektetői kockázatkerülés, a biztonságos befektetési eszközök előnyben részesítése adta meg az “alaphangot” a nemzetközi kereskedelemben. A svájci frank – befektetési menedék szerepének köszönhetően – történelmi árfolyamcsúcsot ért el a dollárral szemben, az euró ellenében január közepi szintre erősödött vissza, az euró a japán jen ellenében több mint egy százalékkal gyengült.

A dollár valaha elért legalacsonyabb svájcifrank-árfolyama 0,9267-es jegyzésen állt be csütörtökön.

A dollárt 198,02 forinton jegyezték csütörtök délután 1,3789 dolláros eurójegyzés mellett. Szerdán délután a jegyzések 198,87 forinton, illetve 1,3756 dolláron álltak.

A svájci frank jegyzése 213,87 forinton áll 212,96 forint után, száz japán jen 242,92 forintot ér 240,90 forint után. A svájci frank jegyzése 216 forint felett is állt, ahol január közepén járt utoljára, a japán jen jegyzése pedig 245 forint felett, amire január végén volt utoljára példa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik