Gazdaság

Még idén elkészül a turizmustörvény

Ha a parlament elfogadja, az idegenforgalomban tevékenykedő cégek 5-50 millió forint támogatásra pályázhatnak.

Még az idén elkészül és a parlament el is fogadhatja a turizmustörvényt, a turizmusban tevékenykedő cégek 5-50 millió forint támogatásra pályázhatnak, elsősorban a meglévő projektekhez kapcsolódó látványelemek létrehozására – hangzott el az Új Széchenyi Terv és a kkv-k kapcsolatáról rendezett konferencián kedden Budapesten.

A turizmus fejlesztése azért fontos cél Magyarországon, mivel 400-500 ezer embernek ad munkát, és sok – főleg elmaradott – térségben ma ez az egyetlen munkaadó ágazat – mondta Marosi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai főtanácsadója. A belföldi turizmus élénkítését szolgálja az 1-2 héten belül a nyilvánosság elé kerülő Széchenyi Pihenőkártya – tette hozzá a szakember. Az új cafetériaeszköz nagyobb összegű, és szélesebb szolgáltatású lesz az üdülési csekknél.

Gulyás Ágnes, a Nemzeti Innovációs Hivatal főosztályvezetője azokat az innovációs pályázatokat ismertette, amelyeken a kkv-k is indulhatnak. Ezeket az Európai Bizottság írja ki, bírálja el, és közös jellemzőjük az, hogy legalább három ország cégeinek kell konzorciumot alkotniuk a munkára. A projektmenedzsment költségeit egészében, míg a kutatás-fejlesztést 75 százalékban támogatja az EU.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik