Gazdaság

Ezeket az adókat emelné Matolcsy minisztériuma

A nemzetgazdasági tárca szerint a teljes adóteher átalakítható.

A munkát jobban ösztönző rendszerhez a munkát terhelő adókat mérsékelni, a zöld adókat pedig emelni kell – állapítja meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) elemzése. A tárca szakértői anyaga kiemeli: Magyarország újjászervezési programjának kiindulópontja az államháztartás jelenlegi szerkezete.

Az államháztartást érintő változtatásokra elsősorban azokon a területeken van szükség, ahol a magyar költségvetés nemzetközi összehasonlításban sokat költ, vagy sok adót von el, vagy pedig a rendelkezésre álló források felhasználása a nemzetközi átlagnál alacsonyabb hatékonyságú. Ezek alapozzák meg a kormány intézkedéseit – húzzák alá.

Magyarországon a forgalomra, az élőmunkára háruló adóterhelés nagyobb a nemzetközi átlagnál, míg a tőkét érintő elvonás kisebb. Az ökoadókból származó bevételek bruttó hazai termékhez (GDP-hez) viszonyított súlya mérsékelt, az EU tagállamaiban átlagosan 2,6 százalékot képviselt (ez gyakorlatilag megegyezik a magyar adattal).

Magyarországon magas az adócentralizáció. A helyi önkormányzatok részesedése 6,4 százalék, míg az EU-ban (10,4 százalék) mintegy másfélszeres, míg a visegrádi országokban csaknem kétszeres ez az érték. A hasonló fejlettségű országokkal összevetve megállapítható, hogy Magyarországon az utóbbi években kiemelkedően magas volt a GDP-arányos adóterhelés.

A fogyasztást terhelő adókból származó bevételek GDP-hez viszonyított aránya 2008-ban Magyarországon kiemelkedő volt, az EU tagállamok rangsorában a negyedik helyen állt. A magyarországi 14,5 százalékos részarány 2,5 százalékponttal haladta meg a 12 százalékos EU-átlagot, és a magyar mutató a visegrádi országok átlagát – a 11,3 százalékot – is felülmúlta.

Az élőmunka után felmerülő közterhekből befolyt bevételek GDP-hez viszonyított aránya Magyarországon szintén meghaladta a nemzetközi átlagot – hívja fel a figyelmet a tárca. Miközben az EU-tagállamok átlagában az említett mutató 2008-ban 17,5 százalék, a visegrádi országok esetében pedig csupán 14,7 százalék volt, a hazai arány megközelítette a 21 százalékot.

Az elemzők úgy vélik: az élőmunka magasabb terhelésének oka főleg a társadalombiztosítási hozzájárulások mértéke, emellett fontos elem a személyi jövedelemadó-elvonás is, amely azonban a közelmúlt reformjai következtében lényegesen csökkent. 2011-re átlagosan 4,6 százalékponttal csökkent az adók és járulékok aránya a munkáltatás költségéhez viszonyítva.

A tőkeadókból származó költségvetési bevételek GDP-hez mért aránya az EU átlagában 7,5 százalék, a visegrádi országok átlaga 7,2 százalék. A magyar ráta ezzel szemben csak 5,1 százalék. “Különösen alacsony a magyar elvonás a vagyonelemeket illetően, ez azonban versenyképességi szempontból nem kiemelkedő fontosságú” – írja a tárca elemzése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik