Gazdaság

Líbia megrázhatja a térség gazdaságát

A Líbiában eluralkodó káosz gazdasági megrázkódtatást okozhat a Földközi-tenger térségében, a feszültség elsősorban a régió vezető államát, Olaszországot érinti érzékenyen.

Az autoriter vezetésű Líbiában beindult forrongás erőszakos – hétfő kora délutánig már több mint 200 halálos áldozatot követelő – elfojtása hamarosan komoly stratégiai kihívást támaszthat a nyugati államoknak és nemzetközi óriásvállalatoknak, amelyek már lassan egy évtizede barátként kezelik az egykori páriát, és gazdasági embargó helyett milliárd dolláros és eurós nagyságrendben hajtanak végre beruházásokat – írta hétfőn megjelent elemzésében a Reuters hírügynökség.

A terrorizmus vélelmezett támogatása miatt a nyolcvanas évek elején kiközösített Líbia számára a 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek hozták meg a fordulatot, a tripoliszi vezetés a Nyugat mellé állt a terrorizmus elleni háborúban.

Az ENSZ még ugyanabban az évben visszavonta a gazdasági szankciókat, az Egyesült Államok pedig 2006-ban levette Líbiát a terrorizmust támogató országok listájáról, és 26 év után felújította a diplomáciai kapcsolatokat. Líbia így bekerült a “szalonképes” országok közé, a tömegek kapitalizmusának nevezett gazdasági rendszer kiépítését azonban nem koronázta hasonló siker: a hivatalos nevén Líbiai Arab Szocialista Nagy Népi Közösségben, a világ egyik legkorruptabb országában a hatalmas olajkészletből származó vagyont finoman szólva nem sikerült szétteríteni a 6 milliós lakosság egészére Moammer el-Kadhafi 1969-ben kezdődött uralma alatt.

A líbiai gazdaság csaknem kizárólag az olajexportra épül, az országból származik a globális kitermelés 2 százaléka.

A leginkább érintett ország a mediterrán térség gazdaságilag legerősebb állama, Olaszország. A kapcsolat korántsem egyoldalú; olasz cégek ugyan komoly összegeket ruháztak be Líbiában – az ENI energetikai társaság például 14 milliárd eurót -, de a líbiai érdekeltség is jelentős egyes olasz cégekben.

Hétfőn szinte egymást érték a bejelentések arról, hogy nyugati nagyvállalatok kimenekítik a Líbiában dolgozó munkatársaikat, és leállítják a termelést. Kora délutánig a kőolaj világpiaci ára 2 százalékkal emelkedett, ami azt mutatja, hogy a piacok nem túlzottan optimisták a folyamatok várható alakulását illetően – zárja gyorselemzését a Reuters.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik