Gazdaság

Távozik a magyar Erste Bank vezére

Papp Edit 2007 óta irányítja a pénzintézetet. Május végén hagyja ott a céget.

Távozik posztjáról Papp Edit, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója 2011. május 31-ével – közölte a hitelintézet az MTI-vel kedden.

A banki közlemény kitér arra: Papp Edit 2007 óta irányítja a pénzintézetet, az Erste Banknál eltöltött több mint tízéves felső vezetői pályafutása során sikeresen építette ki és bővítette a vállalati üzletágat, emellett évek óta csoportszintű koordinálói feladatot is ellátott az Erste Group Corporate Board elnökeként.

Az elnök-vezérigazgató irányítása alatt az osztrák tulajdonú Erste Bank Hungary pénzügyi csoport megszilárdította helyét a magyar nagybankok sorában – áll a közleményben. A jövőben Papp Edit más szakmai kihívásokat kíván keresni Magyarországon.

“Papp Edit tíz éven át volt a vezetőség tagja, s ez idő alatt nagyon sokat tett a bankcsoportért, akár a magyarországi üzletágunk fejlesztését, akár a csoportszintű feladatokat illetően. Papp Edit vezetésével az Erste igen sikeresen kezelte a pénzügyi válságot azzal, hogy következetesen kitartott a szigorúan az alaptevékenységet, vagyis az ügyfeleket és az ügyfelek igényeit a középpontba állító üzleti stratégia megvalósítása mellett” – idézték a közleményben Andreas Treichlt, a tulajdonos Erste Group vezérigazgatóját.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik