Gazdaság

Amerikában terjeszkedik a legnagyobb kínai bank

Megérkezett az Egyesült Államokba a kínai bankrendszer legnagyobb szereplője, a világszerte terjeszkedő ICBC.

A hétfőn bejelentett ügylet szerint az állami irányítás alatt álló ICBC (Industrial and Commercial Bank of China) 80 százalékos részesedést vásárol a hongkongi központú Bank of East Asia Egyesült Államokban működő leányvállalatában.

Az ICBC az első kínai bank, amely tulajdonrészt szerez amerikai bankban. Az ügylethez az amerikai hatóságok hozzájárulása is szükséges.

A kínai bank 140 millió dollárt fizet a részesedésért, és összesen 13 New York-i és kaliforniai bankfiókot vesz át. A szerződést már a múlt héten, Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök washingtoni látogatása alatt megkötötték, de csak hétfőn jelentették be.

“A többségi részesedés megszerzése társaságunk globalizációs stratégiájának fontos része” – közölte az ICBC. Az ügylet “szilárd alapot teremt az Egyesült Államokban a fiókhálózat kiépítéséhez ” – áll a közleményben.

Az ICBC-t az együttesen 70 százalékos tulajdonrésszel rendelkező pekingi pénzügyminisztérium és egy állami tulajdonban lévő befektetési társaság irányítja. Az 1984-ben alapított banknak Kínában 390 ezer munkatársa és 16 ezer fiókja van. Külföldi hálózata nagyjából 200 bankfiókból áll.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik