Gazdaság

A Fidesz szerint növekvő pályára áll a turizmus

2011-ben nő az ágazat költségvetési támogatása, a működési költségek pedig csökkennek.

Bánki Erik, a kormánypárt szakpolitikusa közölte: az idei marketing-költségvetés 2010-hez képest a duplájára nő, így a Forma-1-gyel együtt 13,5 milliárd forint áll rendelkezésre turisztikai marketingre, a turizmust érintő nagyrendezvények támogatására és termékfejlesztésre. Megjegyezte, hogy a pénteken bemutatott Új Széchenyi Tervben is a kiemelt területek között szerepel a turizmus. Az egészségiparra és az ahhoz kapcsolódó különböző szolgáltatásokra az első pályázati kiírás körében mintegy 30 milliárd forintnyi fejlesztési forrás lesz biztosítva.

A fideszes képviselő hangsúlyozta, az ágazat költségvetési támogatásának növelése mellett igyekeznek csökkenteni a turizmus különböző szervezeteit eddig terhelő működési költségeket. Így a Magyar Turizmus Zrt. működési költsége a tavalyi évhez képest már több mint 20 százalékkal csökkent, és idén még további csökkentéseket terveznek.

Megváltoztatják az üdülési csekk rendszerének “pazarló gazdálkodását” is, és harmadára csökkentik azt a kezelési költséget, amelyet eddig a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az üdülési csekkek forgalma után felszámolt – mondta az Országgyűlés szakbizottságának elnöke. Bánki Erik hozzátette, 2011 egy átmeneti év, hiszen még működik az üdülési csekk, de várhatóan az év közepétől megjelenik a Széchenyi Pihenő Kártya is. 2012-től azonban az utóbbi teljes egészében átveszi az üdülési csekkek szerepét, és “a belföldi turizmus erősítésének egyik dinamikus motorja lesz”.

Hozzáfűzte azt is, hogy szeretnék az adójogszabályok további egyszerűsítésével csökkenteni az ágazat adminisztrációs terheit.

Bánki Erik közölte: a kormány egy tízéves turizmusfejlesztési koncepciót készít elő – ez lesz a nemzeti turizmus stratégia -, amely még az év első felében a parlament elé kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik