Gazdaság

Súlyos hibák történtek az M6-os építésekor

A hibák az autópálya Dunaújváros és Szekszárd közötti szakaszának műszaki felülvizsgálatakor derültek ki. Az aszfalt minősége sem megfelelő.

December végéig lezárult a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által kezdeményezett átfogó felülvizsgálat az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszán. A műszaki, minőségi követelményekre vonatkozó ellenőrző átvilágítás eredményeit már kiértékelték: a tárca szerint általánosságban megállapítható, hogy a koncessziós társaság az építéskor a szerződés számos pontját megszegte. Súlyos hiányosságokat, hibákat tártak fel az építési folyamattal, annak dokumentálásával, a helyszíni kivitelezési munkálatokkal kapcsolatban, illetve a minősítésekre vonatkozó előírások betartásában is.

A felülvizsgálat részeként a szakértők átvizsgálták az építéssel kapcsolatos dokumentációkat – például engedélyeket, kiviteli, megvalósulási terveket, minősítési dokumentációkat, építési naplókat és technológiai utasításokat -, és helyszíni bejárásokat tartottak, ellenőrző méréseket végeztek. Ezalatt ellenőrizték egyebek mellett az útpályát, a forgalomtechnikai elemeket és a védőkerítést is.

Az aszfaltvizsgálat helyszíni és laboratóriumi ellenőrző mérései megállapították: az aszfalt vastagsága és minősége sok helyen nem megfelelő, vagyis az útburkolat várható élettartama jelentősen kevesebb. A dokumentációk és a megépített útszakasz vizsgálata, összevetése alapján számos hiba és hiányosság mutatható ki egyebek mellett a felhasznált, beépített anyagok minőségében és a munkavégzés feltételeinek teljesülésében is. Emellett a szakértők eltéréseket találtak a megvalósulási tervekben foglaltak és a helyszínen tapasztaltak között is. A minisztérium szerint ezenfelül az építési naplók tartalmi szempontból hiányosnak és helyenként formailag is szabálytalanok.

A vizsgálat kiderítette azt is, hogy az egész pályaszerkezetre nem állnak rendelkezésre teljes körűen a független mérnök által kiadott továbbépítési és eltakarási engedélyek. A koncessziós társaság az autópálya egyes elemeire úgy épített rá, hogy az eltakart munkarészek – mint az alsóbb aszfaltrétegek, műtárgyak szerkezeti elemei – előzetes mennyiségi és minőségellenőrzése nem történt meg. Így az, hogy a beépített anyagokat, a keverékeket megfelelően dolgozták-e be, bizonyos esetekben roncsolás nélkül már nem vizsgálható.

A feltárt hiányosságok és hibák miatti kár több milliárd forint. Mielőbbi kijavításuk, illetve pénzügyi ellentételezésük érdekében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium felveszi a kapcsolatot a koncessziós társasággal – közölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik