Gazdaság

Zsugorodott a bankok nyeresége

Az adózás előtti nyereség több mint 60 százalékkal csökkent, a bankadó nélkül azonban csak 10 százalékkal mérséklődött volna - derül ki egy elemzésből.

Az árfolyamváltozásokat kiszűrve egy év alatt 4,3 százalékkal zsugorodott a bankszektor mérlegfőösszege a tavalyi első három negyedévi adatok szerint – derül ki Marsi Erikának, a Nemzetközi Bankárképző Központ alelnökének elemzéséből. A Magyar Bankszövetség e-hírlevelében közzétett elemzése ismerteti: a teljes hitelintézeti szektor (bankok, bankfiókok, takarékszövetkezetek) mérlegfőösszege egy év alatt – 2009. szeptember végéhez képest – forintban kifejezve 3,1 százalékkal emelkedett, ez azonban ténylegesen nem jelent aktivitásbővülést, mivel a devizaárfolyamok változásával korrigálva a mérlegfőösszeg 3 százalékkal kevesebb a 2009. szeptember végi értéknél.

A bankok (részvénytársasági formában működő hitelintézetek) aktivitása árfolyamszűrten még ennél is jobban, 4,3 százalékkal csökkent, amiben az elemzés szerint meghatározó szerepet játszott a vállalkozói hitelek állományának 13 százalékos csökkenése. A bruttó (értékvesztéssel nem csökkentett) belföldi vállalkozói hitelállomány 10 százalékkal mérséklődött, ezen belül erőteljesebben esett vissza a nagyvállalatok hitelállománya.

Nem zárható ki, hogy a bankadó hatásaként a nagyobb vállalatok hiteleit a korábbiaknál nagyobb mértékben finanszírozzák közvetlenül az anyabankok, mivel így árban versenyképesebbek lehetnek. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy csak tavaly szeptemberben eddig soha nem látott mértékben csökkent a hitelállomány, s ezzel párhuzamosan a külföldi források is szűkültek – mutat rá a szakértő.

A kis- és középvállalkozások (kkv) hitelállománya árfolyamszűrten 7,7 százalékkal mérséklődött egy év alatt, de pozitívum, hogy a hitelfelvevők száma jelentősen emelkedett, s hosszú idő óta először nőtt a beruházási hitelek állománya is 2 százalékkal.

A lakossági hitelek állománya forintban 6,2 százalékkal bővült, míg árfolyamszűrten stagnált. A lakáscélú hitelek állománya kismértékben csökkent, mérsékelt ütemű növekedés csak a forint alapú folyószámla- és fogyasztási hiteleknél volt tapasztalható.

A bankrendszer 2010. első három negyedévi adózás előtti eredménye 100,7 milliárd forint volt, kevesebb, mint 40 százaléka a 2009. első három negyedévinek. Az elemzés szerint a bankadó nélkül a bankrendszer adózás előtti eredménye a 2009. első három negyedévihez képest 10 százalékkal csökkent volna.

Az egyedi bankok teljesítménye egyre inkább szóródik: a tavalyi első három negyedévben 23 bank 207 milliárd forint adózás előtti eredményt, míg 10 bank 107 milliárd forint veszteséget termelt. Bankadó nélkül a veszteséges bankok száma 7 lett volna, s veszteségük 29 milliárd forinttal lett volna kevesebb. Ez az összeg az, amit a tulajdonosoknak többlettőkével kell fedezniük. A nyereséges bankok eredményének 52 százalékát egy bankcsoport adta az elemzés szerint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik