Gazdaság

Jövőre fellendülhet az autópiac

Jövőre 63 millió új gépjármű találhat gazdára a világon, ez 1,4 millióval meghaladja a válság előtti utolsó évben eladott autók számát.

A Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (CA-CIB) piaci elemzése szerint az új autók eladása világszinten már idén is 9,3 százalékkal emelkedik, de a korábbi évek visszaesése miatt ez csak arra elegendő, hogy 60 millió autót sikerüljön eladni, ez pedig még mindig 1,6 millióval kevesebb, mint a 2007-es érték.

A válság előtt az Egyesült Államok volt a világ legnagyobb egységes autópiaca, 16,1 millió eladott személyautóval, 2010-ben Európa vezet 13,6 millióval, de a prognózis szerint 2012-ben már Kína lesz az első a maga 14,7 milliós piacával. A növekedés motorja az Egyesült Államok és a BRIC zóna (azaz Brazília, Oroszország, India és Kína) lesz, Európában az idei 6 százalékos visszaesést további egy százalékos csökkenés követi 2011-ben.

A világ gépjármű gyártása egyértelműen a BRIC zónának és azon belül is Kínának köszönheti, hogy az ágazat a körülményekhez képest jól vészelte át az elmúlt három évet. A négy országban a válság alatt is folyamatosan és gyors ütemben növekedett az értékesítés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik