Gazdaság

Könnyebben államosíthatnak bankokat Venezuelában

Könnyebben államosíthat bankokat Hugo Chávez venezuelai elnök egy pénteken megszavazott törvény alapján.

A jogszabály egy csomag része, amelynek révén a latin-amerikai ország vezetése a szocializmus építését kívánja előmozdítani. A törvény “életbe léptet egy sor intézkedést a bankszektorban azoknak a problémáknak az orvoslására, amelyek veszélyeztetik a nemzet jólétét és a kormányzati célok megvalósítását” – idézte a Reuters hírügynökség a jogszabály szövegét.

A törvény arra kötelezi a bankokat, hogy a nyereség öt százalékát utalják át társadalmi szervezeteknek, az alaptőke tíz százalékának megfelelő összegből pedig képezzenek egy alapot, amelyből csőd esetén kifizethetik az alkalmazottak járandóságát.

Hugo Chávez korábban többször figyelmeztetett, hogy a bankszektorban a “spekuláció” letörésére és a “termelés” finanszírozásának erősítésére van szükség, és a kormány kész bármely társaság államosítására, ha az nem tesz eleget az elvárásnak – írta a Reuters.

Elemzők szerint az új szabályozás megkönnyíti az államosítást és jelentősen megnehezíti a bankok működését, de nem lehetetleníti el teljesen a szektort. A caracasi vezetés az utóbbi 12 hónapban több mint egy tucat kisebb csődbe ment bankot államosított, a köztulajdonban lévő bankok aránya így elérte az egyharmadot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik