Gazdaság

Az állami nyugdíjrendszer erősítésére biztat az EP

Az Európai Parlament (EP) néppárti, szocialista és liberális frakciója felszólítja az uniós végrehajtó testületet az állami nyugdíjrendszer megerősítésére.

A kérdésről folytatott vitában Szájer József, az európai néppárti frakció alelnöke kiemelte, hogy a pénzügyi válság hatására számos európai országban nő a vonzereje a nagyobb biztonságot nyújtó állami nyugdíjpillérnek, számos ország vizsgálja felül saját rendszerét, és igyekszik az állami rendszert megerősíteni.

“Bár a nyugdíjrendszer alapvetően nemzeti hatáskörbe tartozik, fontos, hogy az unió irányt mutasson ebben a lényeges, hosszú távú kérdésben” – hívta fel a figyelmet a Fidesz EP-képviselőcsoportjának elnöke. Üdvözölte, hogy az EP három legnagyobb frakciójának támogatásával elfogadott 2011-es bizottsági munkaprogramról szóló határozat 30. pontja kiemeli: az Európai Bizottságnak a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos javaslataiban az első, vagyis az állami nyugdíjpillér megerősítésére kell törekednie.

Kitért arra, hogy Magyarország éppen ebbe a helyes irányba tett fontos lépést az elfogadott törvénnyel. Szerinte az unión belüli nyugdíjvitának is ebben a szellemben kell folynia.

AJÁNLOTT LINKEK:

Uniós hangzavart kelt a magyar nyugdíjvita (Kitekintő.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik