Gazdaság

Újabb milliárdok a bankoktól

88,8 milliárd forint folyt be a „bankadó” második részletéből. A pénzintézetek jelentősen hozzájárultak a 3,8 százalékos költségvetési hiánycél tartásához - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

Befizették a „bankadó” második részletét is a költségvetésbe a pénzügyi szervezetek. A múlt hét pénteki teljesítési határidőig 88,8 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, így az idei évben a banki különadó összesen 181,8 milliárd forintnyi bevételt jelentett a büdzsé számára.

A pénzügyi szervezetek szeptember 30-ig készítették el a teljes fizetendő „bankadóról” szóló bevallásukat, ezzel egyidejűleg az éves adó első felének befizetését is teljesítették. A különadó második részletének befizetési határideje december 10-e volt.

A pénzügyi szervezetek meghatározó része fegyelmezett kötelezettségteljesítésével jelentősen hozzájárult Magyarország 2010. évi 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycéljának eléréséhez – zárul a minisztérium közleménye.

Adószakértők korábban a sajtóban több helyen úgy nyilatkoztak, nem egyértelmű az adó kiszámításának, sem pedig annak könyvelésének módja, nem világos többek között, hogy a kamateredmény vagy a kamatkülönbözet képezi-e az adó alapját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik