Gazdaság

Orbán: jövőre már látható lesz gazdaságpolitikánk sikere

A kormányfő szerint a gazdaságpolitika középpontjában a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés beindítása áll.

Orbán Viktor szerint 2011 első negyedévében már láthatóak lesznek a siker jelei annak a nem szokványos gazdaságpolitikának a nyomán, amelyet a kormány folytat. Mint fogalmazott, a leminősítéseket felminősítések fogják követni. A magyar miniszterelnök ezt pénteken Rigában mondta, sajtótájékoztatón, miután tárgyalt Valdis Dombrovskis lett és Andrus Ansip észt kormányfővel.

Orbán Viktor újságírói kérdésre kifejtette: a magyar gazdaságnak nagyon sok problémája volt az elmúlt években. Mint mondta, kormánya minden erejével arra koncentrál, hogy Magyarországnak sikerüljön kikerülnie az államadósság csapdájából. A.gazdaságpolitika középpontjában a munkahelyteremtés és a gazdasági növekedés beindítása áll – tette hozzá.

Hangsúlyozta, mindezt nem szokványos, hanem speciális eszközökkel igyekeznek elérni, és úgy vélte, a hitelminősítők is belátják majd ennek a gazdaságpolitikának a sikerét.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint a magyar kormányfő Valdis Dombrovskis lett miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után elmondta: “… nincs szükség a devizánk gyengítésére, és kamatemelésre sincs szükség …mert friss pénzt kell a gazdaságba pumpálni.”

Orbán Viktor hozzátette: a gazdaságnak “hitelre, olcsó hitelre van szüksége, következésképpen mi úgy gondoljuk, hogy a kérdés racionális megközelítése a kamatcsökkentés lenne, és nem a kamatemelés”.

Londoni felzárkózó piaci elemzők a pénteken bejelentette 4,2 százalékos novemberi inflációs adatot kommentálva úgy nyilatkoztak, hogy egyelőre kamatemelési szünet várható, de a kockázati környezet miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előbb-utóbb jó eséllyel folytatja a monetáris szigorítást, és az alapkamat egy éven belül valószínűleg meghaladja a 6 százalékot.

Az AFP hírügynökség a magyar kormányfő pénteki, baltikumi tárgyalásairól szóló tudósításában azt emelte ki, hogy Orbán Viktor szerint 2011 két évtized óta a legnehezebb év lesz az Európai Unió számára. “Az Európai Unió bajban van. Nincs okunk rá, hogy ezt nyíltan ki ne mondjuk” – idézte a francia hírügynökség a magyar miniszterelnököt, aki szerint a következő év egyebek között a gazdasági válság, az unió működését szabályozó szerződés módosítása és a tagországok közti szorosabb gazdaságpolitikai együttműködés miatt lesz különösen nehéz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik