Gazdaság

Stabilitás: a tőkefedezeti nyugdíjpillérre is szükség van

Az állami nyugdíjrendszer 1992 óta folyamatosan hiánnyal küszködik, így szükség van egy tőkefedezeti pillérre is.

Mivel az állami nyugdíjrendszer sem képes biztos hozamokat garantálni, ezért fontos, hogy a kockázatokat megosztva a felosztó-kirovó mellett egy tőkefedezeti pillérre is támaszkodjon a nyugdíjrendszer – vonta le a Társadalomkutató Intézet (TÁRKI) 2010-ben készült tanulmánya alapján a tanulságot a Stabilitás Pénztárszövetség közleménye szerint Juhász Istvánné, a szervezet főtitkára.

A szövetség közleménye szerint nem véletlen, hogy Európa legtöbb országában vegyes rendszerek működnek, hiszen a két pillér kockázatai nagymértékben eltérnek egymástól. A magyar kormány által választott drasztikus megoldás azonban a jövő nyugdíjainak kifizetéséért viselt kockázatot 100 százalékban a magyar államra terheli, és egyelőre egyáltalán nem garantált, hogy az átfogó reformokra váró tb-rendszer képes lesz-e ennek a feladatnak megfelelni.

A tanulmány megállapítja, hogy a felosztó-kirovó pillér sem tudja kikerülni a válságok hatásait. A kilencvenes évek eleji foglalkoztatási válság jóval nagyobb veszteséget okozott a felosztó-kirovó rendszerben, mint a 2008-as tőkepiaci válság a magánpénztárakban.

A TÁRKI tanulmányában idézi a 2010. évi költségvetést, amely szerint a nyugdíjalap hiányára 694 milliárd forint az előirányzat. Ebből jelenleg 360 milliárdot “lefed” a magán-nyugdíjpénztári tagok 14 hónapra eltérített 8 százalékos járuléka, a maradék több mint 334 milliárd forint hiány viszont pontosan jelzi, hogy a befizetések még így sem elegendőek a jelenlegi nyugdíjak kifizetésére.

A magán- nyugdíjpénztári vagyon – 3047 milliárd forint – teljes államosítása és annak a nyugdíjrendszer hiányának ellentételezéseként való felhasználása változatlan érteken számolva a romló demográfiai helyzet nélkül is legfeljebb 9 éven keresztül lenne képes a nyugdíjkasszából hiányzó évi 334 milliárd forintot pótolni.

A tb hiánya azonban a tanulmány szerint várhatóan növekedni fog, mivel a legnépesebb korosztályok, az úgynevezett Ratkó-gyerekek rövidesen nyugdíjba vonulnak, miközben a járulékfizető népesség nem nő érdemben.

A nyugdíjrendszer “államosításáról” bővebben ide kattintva olvashat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik