Gazdaság

Mélyrepülésben a forint

Az euróövezet perifériájával szemben fokozódó befektetői bizalmatlanság gyengítette tovább pénteken a térségbeli devizákat, közöttük a forintot is.

Az eurót 279,90 forinton jegyezték péntek délelőtt tíz óra után a bankközi kereskedelemben a csütörtök délutáni 277,56 forint után. Péntekre virradóra a jegyzés 277 forint közvetlen közelében ingadozott a nemzetközi kereskedelemben, majd az európai kereskedés kezdete után rövid idő alatt 280 fölé emelkedett. A forint szeptemberben járt utoljára ezeken a szinteken.

Pénteken reggel a szuverén adósságszolgálati válság elharapódzásának közvetlen veszélye lendítette meg a főbb devizaárfolyamokat: az euró/dollár és az euró/svájcifrank-árfolyam egyaránt 1,33 alá csökkent, amely határ alatt erős technikai ellenállás számítanak a piacon.

A Financial Times Deutschland értesülése szerint az EKB és az euróövezeti országok többsége “nyomást gyakorol” Portugáliára, hogy kövesse Görögország és Írország példáját és folyamodjon pénzügyi támogatásért az EU-hoz és az IMF-hez. A lap értesülését több forrásból is cáfolták, többek között a portugál kormányszóvivő is, aki “teljességgel hamisnak és minden alapot nélkülözőnek” nyilvánította azt.

Pénteken az euróövezeti szuverén adósságszolgálati válság éleződésének, illetve csillapodásának befektetői megítélése szerint alakul majd a térségbeli devizák árfolyama, az euró/dollár és az euró/svájci frank árfolyamot követve.

A dollárt 211,70 forinton jegyzik péntek délelőtt 1,3283 dolláros euróárfolyam mellett a csütörtök délutáni 208,04 forintos és 1,3349 dolláros jegyzések után. A svájci frank jegyzése péntek délelőtt 211,24 forinton állt a csütörtök délutáni 207,92 forinttal szemben, száz japán jen jegyzése pedig 252,00 forint 248,89 forint után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik