Gazdaság

Nehéz béralku következik

A munkaadók és munkavállalók álláspontja elég messze áll egymástól.

Nehéz bértárgyalások elé néz a munkaadói oldal, ugyanakkor a munkáltatók készek a megállapodásra – mondta Dávid Ferenc, az OÉT munkaadói oldalának soros elnöke, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.

Az OÉT-en november 5-én kezdődtek a jövő évi bértárgyalások, amelyek kezdeteként a kormány azt javasolta, hogy a minimálbért legalább 4,5 százalékkal havi 76.800, a legalább középfokú végzettséget igénylő munkakörben dolgozók garantált bérminimumát pedig minimum 3,4 százalékkal, havi 92.500 forintra emeljék a munkaadók jövőre. A kormány bérajánlatát a szakszervezetek akkor kevesellték, a munkaadók ugyanakkor reálisnak, elfogadható tárgyalási alapnak tartották.

Dávid Ferenc a munkaadók oldalálláspontját ismertetve elmondta: a nyugdíjjárulék 10 százalékra történő emelése után a szakszervezeti nyilatkozatok alapján arra lehetett következtetni, hogy az érdekképviseletek a javasoltnál magasabb szintről akarják indítani a bértárgyalásokat, vagyis tulajdonképpen a munkaadói oldalnak kellene “lenyelnie” a járulékemelést egy magasabb minimálbérrel és garantált bérminimummal. A munkáltatók ugyanakkor ezzel nem értenek egyet, mivel úgy vélik: ezek után bármilyen egyéb tehernövekedés miatt felmerülhetne, hogy a minimálbér emelésével kompenzálják a többletterheket.

Dávid Ferenc szerint a minimálbér-emelésnek azért is nagy a tétje, mert a megállapodás szerinti bért a munkáltatónak kötelező kifizetnie. Kifejtette: egy túl nagy emelés térdre kényszeríthet bizonyos ágazatokat, így a kereskedelmet, a mezőgazdaságot, valamint a könnyű- és feldolgozóipar egy részét. Ezek tükrében, egy “pengeélen táncoló” gazdaságban nem lehet arról szó, hogy akár 7 százalékkal, vagy ennél nagyobb mértékben emelkedjen a minimálbér – hangsúlyozta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy – tekintettel arra, hogy a minimálbérhez számos juttatás kapcsolódik – egy túl magas minimálbér a kormányzati szféra egyébként nagyon érzékeny költségvetési egyensúlyát is felboríthatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik