Gazdaság

Kétéves csúcson az olaj ára

Kétéves csúcsra, 87 dollár közelébe emelkedett pénteken a kőolaj ára a Fed 600 milliárd dolláros óriáscsomagja, valamint a vártnál jóval kedvezőbb amerikai foglalkoztatási adatok hatására.

A Fed mennyiségi enyhítése révén nőtt a befektetők kockázatvállalási hajlandósága, a gazdasági fellendülés reményében a befektetők most vásárolnak, és – ahogy az lenni szokott -, a részvények árfolyamának emelkedésével párhuzamosan drágul a kőolaj is, mivel az árupiaci részvények is ígéretes befektetésnek bizonyulnak gazdasági fellendülés esetén.

Előidézte a kőolaj árának emelkedését az is, hogy a dollár gyenge a főbb devizákkal, például az euróval szemben. Mivel a kőolajat dollárban jegyzik, az olaj olcsóbbá válik a külföldi devizával, például euróval fizetők számára, ennélfogva többet tudnak venni, s ez felhajtja a kőolaj dollárban jegyzett árát.

Másrészt a dollár gyengülése esetén a befektetők inkább kőolajba, illetve más nyersanyagokba fektetik a tőkéjüket, mert ez megvédi őket az amerikai deviza további gyengülésétől, illetve az inflációtól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik