Gazdaság

Negyedével nagyobb a deficit az éves hiánycélnál

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélkül számolt - pénzforgalmi egyenlege idén szeptemberben 7,7 milliárd forint hiánnyal zárt.

Az első kilenc havi deficit 1089,1 milliárd forint, az éves előirányzat 125,1 százaléka volt – közölte honlapján az előzetes adatokkal megegyezően a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.

Szeptemberben a központi költségvetés 5,4 milliárd forint többlettel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 8,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 4,2 milliárd forintos deficittel zártak.

Az államháztartási deficit 2009 szeptemberében – önkormányzatok nélkül – 145,9 milliárd forintot, a tavalyi év első kilenc hónapjában 1058,5 milliárd forintot tett ki.

A tavalyi év azonos időszakában az államháztartás hiánya az egész éves tényleges összeg 114,5 százalékát tette ki. Ezen belül a központi költségvetés hiánya a 2009. szeptember végi 116,1 százalékos arányhoz képest most az egész évre tervezett költségvetési hiány 130,2 százalékát teszi ki.

Az Orbán-kormány nem változtatta meg az előző kormány államháztartási előrejelzését 2010-re, ami pénzforgalmi szemléletben 870,3 milliárd forintot, a GDP 3,3 százalékával egyenlő összeget tesz ki – közölte az NGM honlapján Banai Péter az MTI kérdésére.

A megbízott helyettes államtitkár azt is rögzítette, hogy érvényben van az Európai Unió eredményszemléletű módszertana szerint (ESA) kitűzött, GDP arányosan 3,8 százalékos hiánycél is.

Az NGM honlapján közölt tájékoztató szerint a szaktárca október-novemberben deficitet vár az államháztartásban, decemberbe ugyanakkor – köszönhetően a különadók hatásának is – várhatóan jelentős szufficit alakul ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik