Gazdaság

Jelentős tartalékot képez a kormány

Az idei 3,8 százalékos hiánycél még lejjebb szorítható, a jövő évi 3 százalékos hiányra nemcsak fedezetet, de jelentős tartalékot is képez a kormány a miniszterelnök által szerdán bejelentett intézkedésekkel – vélik hazai elemzők.

A 2010-re tervezett intézkedések által az év végéig beérkező 220 milliárd forint jóval több az elemzők által becsült néhány tízmilliárd forintos kockázatnál, így a 3,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiány akár lejjebb is szorítható – mondta Suppán Gergely.

A Takarékbank elemzője felhívta a figyelmet arra is, hogy betervezhető többletbevételek miatt az Államadósság Kezelő Központnak (ÁKK) nincs szüksége arra, hogy megújítsa a lejáró állampapír-állomány egészét, ezáltal csökkenti a kínálatot, ami hozameséssel járhat már a következő hónapokban, s ez a tendencia 2011 egészére is érvényes.

Mind az idei, mind a jövő évi hiány “simán hozható” – fogalmazott Kondrát Zsolt. Az MKB Bank vezető elemzője szerint jövőre a magán-nyugdíjpénztári befizetések átutalásának blokkolása révén megtakarítható 360 milliárd forint egésze pufferként jelentkezhet a kormány számára, amivel Suppán Gergely is egyetért. A Takarékbank elemzője szerint a jövő évi kockázatok mértéke 200 milliárd forint, s ezt az összeget a bankadón felül tervezett válságadók nagyjából hozzák.
Ugyanakkor mindkét elemző alkotmányosan aggályosnak nevezte a magán-nyugdíjpénztári befizetések átutalásának blokkolását, hiszen az a befizetők pénze. Suppán Gergely egy ilyen lépéssel „nem ért egyet”.

Kondrát Zsolt véleménye szerint ha a kormány nem változtatja meg a kötelező magánnyugdíjpénztári törvényt, a cash-flow (befizetés) elmaradása esetén is 360 milliárd forint terheli eredmény szemléletben az államháztartási hiányt. Más helyzet, ha olyan törvény születik, amely kedvezővé teszi a visszalépést az állami nyugdíjrendszerbe, esetleg ez visszamenőlegesen is lehetséges lesz – tette hozzá az MKB Bank vezető elemzője.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik